Magamról - Olajcsúcs - Fenntartható Zemplén - Sétálóutca-Szétmállóutca - Gácsországi Vasút  - Aranyláz Zemplénben - Hagyományos Építészet


Üdvözöllek! Ez Bobkó Csaba honlapja.


Felejtsd el az autódat! Nyakunkon az Olajcsúcs!

Világméretű energiaválság van kibontakozóban, amely nemcsak, hogy alapjaiban fogja megváltoztatni egész civilizációnkat néhány éven belül, de az is kétséges, sikerül-e túlélnünk. Ideje felkészülni!!! (Máris 30 évet késtünk) A magyar sajtóban erről még szinte semmit nem olvashatsz, politikusainktól erről egy szót sem hallasz, pedig másról nem is kellene már írniuk, beszélniük. Információk az Olajcsúcsról itt.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jó hír : megalakult a

Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport

"Üdvözöljük a Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport (FFEK) honlapján!
2007 őszén néhány felelősségteljes kutató úgy döntött, hogy még több erőfeszítést tesz azért, hogy tájékoztassa az embereket az előttünk tornyosuló erőforrás- és környezeti válságról.
Célunk továbbá olyan megoldások keresése, melyek megkönnyítik az ősmaradványi
erőforrások nélküli világban
az életet.
Országszerte előadásokkal, lakossági tájékoztatókkal és megfelelő erőforrás kiválasztását segítő szaktanácsadással egyaránt szeretnénk felkészíteni minél több települést és családot az önfenntartó életmódra.
Kutatási anyagaink, egyéb hasznos hálózati címek, legfrissebb híreink és egy adatbázis is elérhető ezen az oldalon."

Munkatársak:

Végh László, a kutatócsoport vezetője,  fizikus, az MTA ATOMKI tudományos főmunkatársa, óraadó tanár a Debreceni Egyetemen.

Hetesi Zsolt asztrofizikus, az ELTE TTK Komplex rendszerek fizikája Tsz. tudományos munkatársa, óraadó tanár.

Szám Dorottya fizikushallgató az ELTE TTK-n

Kovács Ferenc római katolikus plébános, Pécsi Egyházmegye. Pénzügyi vezető, szervező, hittudományi tanácsadó
---------------------------------------------

FIGYELEM: az alapos tudományos, ill. teológiai háttérrel rendelkező, tehát "komolyan veendő" kutatók a leglátogatottabb hazai internetes "Peak Oil" fórumon kialakult besorolás szerint nagy fokban "ARMAGEDDONISTÁNAK" minősülnek! (nem kis válságot várnak a közeljövőben, hanem a többség számára elképzelhetetlenül nagyot)

egy idézet egy előadásuk sajtóvisszhangjából (Magyar Nemzet):

"Mit tudunk tenni? Hetesi pontokba foglalta:
1. Célszerű falura költözni, hogy a vidéki környezet lehetőséget adjon az önellátásra. A földeket kézzel kell művelni, hogy megszűnjék a vidéki munkanélküliség.
2. A vidéki házakat föl kell szerelni kutakkal, napelemmel, pincével és fával fűthető kályhával.
3. Tegyünk szert olyan ismeretekre, amelyek segítik a túlélést: törődjünk az egészségünkkel, hogy ne legyünk kiszolgáltatottjai a drága gyógyítórendszereknek. Meg kell tanulnunk, milyen orvosság van fűben-fában, és el kell sajátítanunk bizonyos mesterségeket.
4. Keressük hasonló hajlandóságú emberek barátságát, mert velük egy közösségben minden könnyebben megoldható.
5. Gyűjtsünk minél többet a világ eddig felhalmozott tudásából, azt lehetőleg a fejünkben és könyvekben tároljuk, hogy elektromos áram nélkül is hozzáférhessünk.
Hetesi szerint a magyar államéletben nehéz megjósolni a változásokat, úgyhogy az államtól aligha várható igazi segítség. Annál többet adhat a hit és az egyház, de hogy megadhassa, legalább annyit kell tennie, mint az egyes embernek."

A kutatócsoport tagjai írták a magyar Wikipédia "Olajhozam-csúcs" és "Fenntartható fejlődés" szócikkeit.

A csoport örvendetes megalakulása jelzi, hogy hazánkban is megindult a véges bolygónk erőforráskorlátaiba ütköző gazdasági "növekedés" által okozott, kialakulóban levő NAGY  VÁLSÁG túléléséhez nélkülözhetetlen civil önszerveződés.


Melegen ajánlom a honlapot mindenkinek!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Új bejegyzés energiaválság-blogomon ("Nyakunkon az Olajcsúcs - Vissza a Jövőbe"):

Pénzügyi válság és "gárdák" (2007.aug.23.)

A pénzügyi válság és nagy port felvert gárdaalapítás elemzése a globális erőforrásválság szemszögéből.

    "Épp akkor "párolog el" a világban a (virtuális) tőke igen nagy része a pilótajátékok lelepleződése kapcsán, amikor a legnagyobb szükség lenne rá az Olajcsúcs okozta energiaválság túléléséhez."

    "Az idei volt az utolsó békeév?"

    "az olajcsúccsal fémjelzett globális erőforrásválság következtében a mai világrend felbomlására, összeomlására számítok,"

    "az ország nem maradhat szervezett véderő, komoly honvédelmi, rendfenntartó potenciál nélkül!"

    "drámai helyzetek állhatnak elő a belátható elég közeli jövőben, ahol minden téren drámai erőfeszítésekre lesz szükség a veszteségek minimalizálásához, a társadalom megmentéséhez."

Korábbi bejegyzések:

"A nyugatias modernitás látszólagos sikerességét és erre épülő világuralmát két fontos tényezőnek köszönheti. Az egyik, hogy az agresszív de-szakralizációjával szemben a világ más kultúrái sokáig teljesen védtelennek bizonyultak. A másik, eddig talán kevésbé feldolgozott mozzanat, hogy felívelésének ökológiai alapját a fosszilis energia-források felszabadítása jelentette.(...) A ma létező szén, kőolaj és földgáz készletek nagyjából kétszáz millió év alatt jöttek létre, és a nyugatias modernizáció kapitalizmusa kb. kétszáz év alatt tüzeli el őket. (...) A fosszilis energiák mennyisége véges, hisz keletkezésük százmillió éve befejeződött. (...)"

A leközölt könyvrészlet teljes szövege itt olvasható.

Bogár László blogja.

A blogon várom a hozzászólásokat!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

             Visza a kőkorszakba ????!!!

Olduvai.gif (44836 bytes)

Richard C. Duncan: Az Olduvai Elmélet - lecsúszás egy posztindusztriális kőkorszak felé

A megdöbbentő elmélet szerzője szerint az ipari civilizáció egy egyszeri, megismételhetetlen csúcs az emberiség történelmében, amit kizárólag az egyszer felhasználható, évmilliókkal ezelőtt keletkezett fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) gyorsuló felélése tett lehetővé. A csúcson máris túl vagyunk, a hanyatlás megállíthatatlanul vezet az új kőkorszakba....

----------------------------------------------------------------------------------------------------

KÖTELEZŐ OLVASMÁNYOK az Olajcsúcs-tudatosság egyik legmélyenszántóbb gondolkodójától,

John Michael Greer "Fődruidától".

Szintén legfőbb témája az erőforrásaikat kimerítő civilizációk összeomlásának kérdése, illetve az, hogy ezt a sorsot biztos, hogy a mi mai globális ipari civilizációnk sem kerüli el. Vannak jónak tűnő javaslatai, hogy hogyan készülhetünk fel erre. (saját fordításaim):

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------

sajtóhírek:

Magyar akadémikus állítja a Magyar Tudomány-ban: Az Olajcsúcs-elméletet komolyan kell venni!!! (Magyar Tudomány, 2006/1, 62. o.: "Gondolatok és kételyek Földünk szénhidrogénkészleteivel kapcsolatosan" (Bárdossy György, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; Lelkesné Felvári Gyöngyi, kandidátus)

"...Van azonban, amiről idehaza alig hallhatunk vagy olvashatunk, mégpedig az, hogy mennyi kőolaj- és földgázvagyonnal rendelkezik még az emberiség. Néha az az érzésünk, hogy sokan kimeríthetetlennek tartják Földünk szénhidrogén-tartalékait.(...) Véleményünk szerint az ASPO szakemberei nem tekinthetők megszállott "világvége-prófétáknak", ahogy ezt egyes nemzetközi sajtóorgánumok tették. Földtani oldalról nézve az ASPO-szakemberek számos érve megalapozottnak látszik.(...) Hazánkra szűkítve a kérdést, azt tartjuk fontosnak, hogy az ország gazdasági és politikai vezetői ezentúl számoljanak ezzel a helyzettel, és amennyire lehetséges, készüljenek fel a várható következményekre."

A Magyar Tudomány nem egy vicclap, nem anarchista alternatívok kiadványa, egy akadémikus nem kockáztatná a tekintélyét ellenőrizetlen rémhírek terjesztésével! A publikáció egyfajta átlépés a Rubiconon: az Olajcsúcs ettől kezdve komoly tudományos téma Magyarországon is. Csak a napi sajtó és a politikusok felébredése várat magára. De gondolom, csak a választásig, utána nincs mese ott sem, a kampányhazugságok után kezdhetnek a fickók vért, szenvedést és könnyeket ígérni, a tényeknek megfelelően.


A magyar nyelv meggyalázásába kezdett Széphalomban a szélhámos álépítész-maffia!

 

Egyszemélyes demonstrációm a Kazinczy-emlékhely parkjának kapujában 2007. április 18-án, az ünnepélyes "első kapavágás" idején.

Sátoraljaújhely hivatalos honlapján megtekinthetők a Széphalomban épülő Magyar Nyelv Múzeuma látványtervei.

EZT A SZÖRNYŰSÉGET MEG KELL(ett volna?) AKADÁLYOZNUNK!

Aki hasonlóan gondolja, tiltakozzon Újhely polgármesterénél, a térség országgyűlési képviselőjénél, a megyei közgyűlésnél (megyei beruházás), a Kazinczy Ferenc Társaságnál, a Magyar Tudományos Akadémia elnökénél(a Kazinczy-emlékhely az akadémia védnöksége alatt áll), meg MINDENHOL!

Érdemes lett volna élőláncot alkotnunk a munkagépek előtt - de a közvélemény nagy része máig nem tudja, hogy fog kinézni, ami ott épül! (ketyeg egy időzített bomba, akkor robban, amikor az épület olyan fokban lesz kész, hogy már magáért beszél, nem lesz több sejtelmes, légies, művészi "árnykép", mint az "első kapavágás" idején!)

Mi derült ebből ki az átlagos vendégnek?:

Akik ezt a sivár, posztmodernista ocsmányságot akarják belerondítani a klasszicista Kazinczy-mauzóleum megszentelt környezetébe, meggyalázva ezzel magát az ünnepelni tervezett magyar nyelvet, azok NEM MAGYAROK!!! Ez nem Kazinczyhoz, édes anyanyelvünkhöz méltó, az utánunk jövő századokra büszkén örökíthető Szentély, hanem Hitler-bunker! A pokolba a tervezővel, az építési engedélyt kiadó hivatalnokokkal és azokkal a helyi politikusokkal, akik a terveket korábban nyilván megismerve BÜSZKÉLKEDTEK azzal, hogy ez a szörnyeteg fogja tönkretenni Széphalmot, Zemplént és megbecsteleníteni a magyar nyelvet, pedig szégyenkezniük kellett volna, vagy még inkább tűzzel-vassal harcolni az átkozott terv ellen! Ettől a tervezett rémségtől a semmi is sokkal jobb, ha csak ilyen borzalom épülhet, akkor inkább ne épüljön semmi! Még jobb, ha leállítják, áttervezik, a nagy nyilvánosság józan eszére bízva választják ki az új, méltó, időtálló terveket és azt építik meg. Szégyellje magát minden döntéshozó, akinek ehhez köze van! Az épület tervezője (állítólag újhelyi születésű), számomra nem újhelyi többé, nekem persona non grata szülővárosomban! Ilyet tervezni valakinek a saját szülővárosába, saját anyanyelvének emlékére olyan, mint a saját anyját megbecsteleníteni!!!

Ez az ügy is bizonyítja, hogy általános támadást kell indítani az építészeti szakmát elrabló, tisztességes útjáról letérítő szélhámos szekta, a modernista-posztmodernista álépítészek ámokfutása ellen, Újhelyben, a magyar nyelvterületen és világszerte egyaránt! Ezeknek semmi se szent! Ha ma nem lehet teljes városokat ledózerolni, legalább a Nemzet jelképeibe rondítanak bele, pusztításuk sok egyéb terepe mellett.

A veszedelmes csalók legveszedelmesebbike ma városunk számára nem más, mint maga a főépítész, akit ezért én hivatalosan a "FŐ-VÁROSPUSZTÍTÓ" címmel ruházok fel, a főépítészit csak bitorolja. Követelem, hogy adja vissza a diplomáját! És ne hangoztassa, hogy Újhelyben született, ha igaz, városunk szégyenfoltja ő! A politikai felelősség levonását a választókra bízom.

A témáról 3 internetes vitafórumon nyitottam vitaindítót: Szamosvölgyi Péter, Újhely polgármestere honlapján, az MSZP újhelyi szervezete honlapja vitafórumán (Hitler-bunkerrel tervezik megbecsteleníteni anyanyelvünket!), Sárospatak város honlapja vitafórumán (A Magyar Nyelv Meggyalázása!!!). Az elsőként megnyitottat  a polgármester honlapján először mindenestől lemoderálták, miután épp kezdett némi vita kibontakozni, nyilván a demokratikus vitakultúra jegyében. Később újraindult. Egy további fórum a kérdés megvitatásához az Építészfórum (nem én nyitottam, azt hiszem, építész még nem szólt hozzá rajta).

Az álépítészek rémuralma ügyében alább is írok e honlapon, valamint a Hagyományos Építészet almenüben is elkezdtem közzétenni a modernista terror elleni világméretű felszabadító harc egyenlőre szerény kezdeteire vonatkozó információkat.

Egy, a széphalmihoz megdöbbentően hasonló eset a nagyvilágból (persze sok ilyen van, a destruktív álépítész-szekta az egész világon hatalmon van és rombol):

  

Ha már így terven felül berobbant a kérdés a helyi közéletbe (?), kénytelen vagyok építészeti eszményeim megvilágításául (miért is dühít ennyire a Magyar Nyelv Múzeuma mai terve) közzétenni egy félkész anyagomat a szélhámos posztmodernista építészet egy másik fő irányzata és annak emblemetikus hazai vezéralakja, Makovecz Imre építészetéről. Igazából Makoveczig még nem is jutottam el vele, de a modernizmus születéséről és az azt megelőző "aranykorról" már sikerült leírnom pár gondolatot: Makovecz Ante Portas!

Pár idézet kedvcsinálónak:

"(...) Ma már világos, hogy a modernizmus egy az egyben a bolsevizmus építészeti formája volt! (...) A gyűlölt régi rend elvetésének vágya szülte a modernista mozgalom alapjelszavát: „Nulláról kezdeni!“ Ebben könnyű felismerni az ismert kommunista jelszó, „a múltat végképp eltörölni...“ változatát.(...) A modernista dogmák a lecsupaszított, geometrikus, főleg kockaszerű formákat, a dísztelen, sivár felületeket, a sterilitást, a csupasz betonfelületet kultiválták - tehát az ép szépérzékű, egészséges lelkű ember esztétikai érzékével, szépségfogalmával gyökeresen ellentétes dolgokat eszményítették. 

A korábbi korokét meghaladónak hirdetett „tudományos“ építészet, a „funkcionalizmus“ épp annyira volt tudományos és funkcionalista, amennyire a „tudományos szocializmus“ volt működőképesebb a magántulajdonon alapuló „bűnös régi rendnél“. A legpusztítóbb az volt az új irányzatban, hogy nem érte be annyival, hogy a saját elvein alapuló műveket helyezze el a régiek mellett, között, hanem célul tűzte ki a régi építészet, városépítészet sokévszázados termése és a létrehozásukra vonatkozó tudás teljes elpusztítását is! (Ez később annyit enyhült, hogy a „műemlék“ kategória megmenekülhetett, de az sem úszta meg gyakori megerőszakolások nélkül.)

(...fontos még megemlíteni, hogy az amúgy is romboló ideológia sajnos korán magába olvasztotta a destruktív szekták kultuszmódszereit, amelynek legfőbb eszköze a karmaiba került szerencsétlen építészpalánták agymosása, indoktrinációja a Szent Tannal és a RÉGI, az építészeti hagyomány ellenségképének beléjük oltása. A szélesebb közvélemény, ill. a döntéshozó elit számára pedig már bőven elegendőek a hagyományos propagandamódszerek, ill. az egyszerű sznobizmus, ami divat, azzal senki nem mer szembeszállni. Egyes kutatók nem alap nélkül vírushoz is hasonlítják a modernista építészet dogmatikus ideológiáját."


Újdonság: létrehoztam saját újhelyi tárgyú vitafórumomat!

http://forum.bobkocsaba.ingyenweb.hu

címen érhető el és főleg a Fenntartható Újhely, Fenntartható Zemplén témakörökben szeretnék a vitára buzdítani, tehát a globális erőforrásválságra adandó helyi válaszok és kiút tárgyában, de a fórum nyitott minden aktuális helyi közéleti kérdésre is. Közvetlen kiváltó oka egy újabb hozzászólásom komoderálása volt a polgármester honlapján, ezért elsőként ezt tettem a fórumon közzé. De nem a más fórumok gazdáival való hadakozás a célom, hanem a fent említett témák megvitatása.

Várom a hozzászólásokat, az új témákat, legyen ez az újhelyi vitafórumok legújabbjaként a kínálat szinesítője a fenntarthatóság "színével", virágozzék száz virág!

2007. szept. 04.


Eleged van abból, hogy szeméttel etetnek? Ideje, hogy kiszabadulj a Meatrix - ből!

Az egykor konyhájára büszke Magyarországon a legtöbb kenyér vattacukorra emlékeztet, az átlagos kolbászt, felvágottat, stb. a kutyámnak se adnám oda (ha lenne), mert az már állatkínzás! Az emberek, és főleg a gyerekek, fiatalok között egyre több a túlsúlyos, akik testalkata egyre inkább szarvasmarhára emlékeztet! Nem tudod, hogy mért van ez? Akkor nézd meg a döbbenetes, de egyúttal szórakoztató Meatrix animációs rövidfilmet a világhálón (sajnos egyenlőre csak magyar felirattal, angolul). Világsiker! Mi, a fogyasztók törhetjük meg a multi nagyüzemi mezőgazdaság-ipar fasiszta uralmát a pénztárcánkban rejlő hatalmunk révén, ha megszervezzük az ellenállást - erre buzdít a film. Ha helyi kistermelőktől vásárlunk tiszta, nem mérgező, jóízű ennivalót és erre ösztökéljük a sarki boltosokat, meg a helyi étteremtulajdonosokat is, akkor talán megtörjük azt a folyamatot is, hogy Újhelyben és Patakon egyre inkább egykori hegyköziek és bodrogköziek élnek (a nagyobb városok "Eldorádójába" vándorolt korábbi kisvároslakók helyén), míg a vidék falvai egyszerűen kiürülnek, a földek egyre nagyobb része parlagon hever. (Az utolsó oltsa le a villanyt!) Ha a közeljövőben az Olajcsúcs, vagy bármilyen (erősen valószínű) ok, pl. világméretű járvány, terrorhullám, háborúk, természeti csapások miatt átmenetileg, vagy tartósan megszakadnak a globális, vagy akár csak kontinentális ellátási láncok, ebben a globalizált Szép Új Világban éhezhetnek az emberek akár nálunk, a világ egyik legtermékenyebb országában is! Apám szerint 50 éve Bányácskán kb. 500 tehén volt. Mennyi van ma? Legyen megint 500! Egy 15 ezres lengyel kisvárosban 4-5 kis családi pékség van! "Kenyérgyár" nincs. (És a lakosság 23 %-a aktív földműves, tájékozott magyarok ide járnak finomat enni.) Ha kedves az életed (egészséged), ne vásárolj a TESCO-ban! (és multi társaiban) Kérdezd meg helyi politikusaidat, miért engedik (hozzák?!) be vidékünkre is az ilyen karvalyokat, és miért akarják a helyi vásárlóerőt a karjaikba űzni, pl. a helyi tulajdonban levő (talán környékbeli kistermelőktől való vásárlásra is rábeszélhető) főutcai kisboltok megközelíthetetlenné tételével, a főutca SZÉTMÁLLÓUTCÁVÁ alakításával?


Sétálóutca (a Főutcából) = Szétmállóutca ?

Újhely és Patak is szeretné már úgy csinálni, mint a nagyok. De valóban jót teszünk-e magunkkal, ha lezárjuk a gépjárműforgalom elől egy kisváros főütőerét, főleg, hogy a multi Nagy Doboz konkurenciának ezüst tálcán nyújtják át a város kulcsait: "Méltóztassék kizsákmányolni minket!" ("Miért kellett ennyit várni?!") Kicsit részletesebben itt írok a témáról.

        

Ezeken a ma bedeszkázott Főutcákon is zajlott az élet, amíg nem jött az ELKERÜLŐ ÚT és annak mentén a multi NAGY DOBOZOK. Hozzájuk hamarabb érkezett el a "fejlődés", mint hozzánk. Érdemes követni? Vagy éljünk a későnjövő előnyével és maradjunk "elmaradottak" ? (Utolsókból nevető elsőkké válva, amikor végre észheztér a világ, mert észheztéríti a közelgő energiaválság, amikor nem fog már telleni benzinre, hogy "elugorjunk" a kocsival pár kilométerre egy fél kiló kenyérért. Aminek a megtermeléséhez jól jönne az a termőföld is, amit mostanában számolatlanul  leaszfaltoznak, Nagy Dobozokkal beépítenek - vagyis értelmetlenül elpocsékolnak.)


Ciános aranybánya Zemplénben???

A Bodrog mentén 20 km-re a magyar határtól ??? !!!

 

A Zemplén faluval szomszédos Imreg (Brehov) mellett, az Ondava mentén tervez ciántechnológiás (?) aranybányát a Körmöcbánya lakói által sem szívesen látott kanadai Tournigan Gold Corporation. Egyenlőre legalábis kutatásokat folytat Zemplénben, Körmöcbányán viszont már tény, hogy nyitott ciános zagytározót tervez. Mellékesen ugyanez a cég 4 helyen tervez uránbányát nyitni Szlovákiában, hozzánk legközelebb a Kassa melletti Eprestetőn.

Dr. Hörcsik Richárd és Illés Zoltán sajtótájékoztatója, 2006.március 1, Sárospatak - sajtóvisszhang


 " Portius Expressz " Konferencia, Krosznó, 2006, február 3-4

A Zemplén - Gácsországi Vasút revitalizációjáért

Nagy lépést tettünk előre a közvetlen lengyel-magyar vasúti összeköttetés felújításáért a zemplén-gácsországi vonalon!

A konferencia fő témája a Portius Expressz néven tervezett gőzös nosztalgiavonat, mint különleges turisztikai termék volt, amely (ha minden jól megy, első alkalommal már idén május végén) lengyel (és esetleg más országbeli) borturistákat hoz majd Krosznóból Tokaj-hegyaljára. A Portius Expressz "testvére" a tervezett Svejk-vonat, amely várhatóan Újhelyből fog Przemylbe, az Erőd városába magyar turistákat vinni a Nagy Svejk Hadgyakorlatra júliusban, érintve Homonnát és Szanokot (Mindezek Svejk-emlékhelyek, de ezt nyilván nem is kell mondani.)

Frissítés!: Molnár Levente szenzációs lelete az újhelyi Levéltárban: A PORTIUS EXPRESSZ 120 ÉVVEL EZELŐTTI ELŐFUTÁRA!!!

Elődeink már 1886-ban különvonatot terveztek Gácsországból Tokaj-hegyaljára, hogy több, mint 200 lengyel vendéget hozzon Újhelybe és Patakra a szüreti mulatságra. Akkor a terv az osztrák hatóság gáncsoskodása miatt csak jóval kisebb létszámmal teljesült, rajtunk a sor, hogy nagyban is valóra váltsuk!


Zemplén nagy esélye: az Első Magyar-Gácsországi Vasút

Ma csipkerózsikaálmát alussza. Egykor erre jártak a Bécs-Budapest-Sátoraljaújhely-Przemy¶l-Lemberg gyorsvonatok.  Ideje visszatérni ehhez a hagyományhoz, de én még nagyobb fantáziát látok a Gdańsk-Újhely-Isztambul relációban! (Erre haladt át Svejk katonavonata is az orosz front felé.)


Vigyázat, szélhámosok!

Veszedelmes csalók építésznek adják ki magukat!

Áldozataik között van már Újhely is, mint az alábbi kép is jelzi:

Perifériára szorult kisvárosként némely "haladó" építészeti divattrendet sikerült tűrhetően kis veszteséggel átvészelnünk, szegények lévén ahhoz, hogy hozzánk olyan eljusson, de sajnos a DEKONSTRUKTIVISTA ragály már minket is megfertőzött. A kép az antiépítészeti szörnyetegen kívül is mintegy magába sűríti, amit Újhely az esztétika kontrasztjaként fel tud mutatni a "modern kor" vívmányaként, tragikus szimbólumaként a romlásnak. A mára teljesen zűrzavarossá tett, lepusztított környék a Boldog Békeidőkben, a Modernizmus (=Urbanisztikai Bolsevizmus) hatalomátvétele előtt a város egyik legesztétikusabb építészeti-parképítészeti komplexuma, az Erzsébet Királyné Kórház, illetve a szegény, de varázslatos, bájos Zsólyomka helyszíne volt. A boldogult Zsólyomka utca (gyermekkorom helyszíne) alsó részét a városépítészeti vészkorszak kommunista, felső részét annak demokratikus periódusa pusztította el. (Alig maradt belőle egy kevés.) Számunkra , akik ösztönösen lázadunk a romboló téveszmék, pusztító divatok terrorja ellen, ideológiai muníciót ad a világban kibontakozó tradícionalista városépítészeti mozgalom (New Urbanism, New Traditional Architecture, stb.) Addig is, amíg nem érek rá többre, közreadom Felszabadító Mozgalmunk egyik nagy koponyája, Nikos A. Salingaros matematikaprofesszor egyik általam fordított rövid esszéjét: A Huszadik Század Építészete, mint Kultusz. (kattints a linkre) A szerző más tudós barátaival együtt évek óta a hagyományos építészet és urbanisztika elméleti, matematikai modellrendszerének megalkotásán dolgozik. Már eddigi eredményeik is bizonyítják, hogy a hagyományos, többezeréves felhalmozott emberi tapasztalatra épülő építészet a világegyetemet felépítő univerzális szabályrendszert alkalmazza, míg a szélhámos álépítészeti divatirányzatok, ill. destruktív szekták (modernizmus poszttal és anélkül, dekonstruktivizmus, stb.) egyenesen az emberi civilizáció elpusztítására törekszenek, mint ilyenek, nem vitás, hogy gonosz erőket szolgálnak!

Itt találhatsz további információkat a hagyományos építészetről és városépítészetről, a modernizmus terrorja elleni gerillaharc résztvevőiről: Hagyományos Építészet és Városépítészet

Az én PANELPROGRAMom:


Magamról - Olajcsúcs - Fenntartható Zemplén - Sétálóutca-Szétmállóutca - Gácsországi Vasút  - Aranyláz Zemplénben - Hagyományos Építészet