Bobkó Csaba honlapja (nyitólap)      Olajcsúcs     Blog: "Nyakunkon az Olajcsúcs - Vissza a Jövőbe"

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

forrás: Nemzeti Hírháló, 2007.február 16.

Részletek Bogár László "Hálózatok" világuralma című néhány hónapon belül megjelenő könyvéből

Első tétel: A globalizációról: kibontakozóban van egy, a "valóság leváltására" irányuló folyamat, amelynek sem okait, sem következményeit nem látjuk tisztán, de az egyre valószínűbbnek látszik, hogy drámai fordulatot jelenthet mind az emberi társadalmak, mind a földi bioszféra jövője szempontjából.

Második tétel: mi jellemzi a világfolyamatokat 2001. szeptember 11 után?. Mi húzódik meg a "civilizációk összecsapása" teória mitológiai rétegei alatt, mit jelent Kína, India és az iszlám egyre nyilvánvalóbb kísérlete a Nyugattal szembeni történelmi pozíció-előnyük visszaszerzésére? Hogyan érinti ezt a gigantikus küzdelmet az, hogy a fosszilis energiahordozókkal való rablógazdálkodás korszaka a végéhez közelít?

A harmadik tétel Európa válaszreakcióit igyekszik feltárni, amelyek Igyekszünk felvázolni Európa "süllyedésének" főbb dimenzióit, és azokat az okokat, amelyek földrészünket egyre inkább meghasítottá és identitásában elbizonytalanodóvá teszik.

A negyedik tétel az addig leírt folyamatoknak egy Magyarország érték-mezőiben zajló pusztító következményeit igyekszik számba venni. Igyekszünk beazonosítani az elmélyülőben lévő válság különböző rétegeit, azt az évtizedek óta (lassan egy évszázada!) fennálló "szocietális lejtőt", és persze azokat az egyre hamisabb válaszokat, amelyeket komprádor elitjei adnak erre a kihívásra.

Végül az ötödik tételben összefoglaljuk a jövővel kapcsolatban megfogalmazható "forgatókönyveket", A kialakult helyzet összetettsége minden képzeletet felülmúl, ezért aligha hihető, hogy viszonylag gyors, sikeres és "olcsó" választ találunk egyre súlyosabb lét-dilemmáinkra. Ráadásul, "az idő nem nekünk dolgozik"!

Első tétel: a "megvalósult abszurditás" világa.

Ma már unalmas közhely, hogy az emberiség saját élőhelyét, a Földet, mint végfelszámolási fázisban lévő, csődbe jutott vállalkozást kezeli. Látja már lét-roncsoló tetteinek fenyegető következményeit, ám makacs, perverz következetességgel folytatja mindezt, sőt valami rejtélyes oknál fogva hajlamos önpusztítását a "haladás", a "fejlődés" és más hamis meta-fogalmakkal illetni. Ami tehát "van", az éppen elég ahhoz, hogy igen súlyos következményekkel járjon az egész földi lét számára.

Az is evidencia ma már, hogy mindennek végső oka a nyugatias modernizáció planetáris dimenziójú diktatúrája, de az is látszik, hogy ez a létmód a XX. században kritikus elágazási ponthoz érkezett, és az itt megfogalmazódó dilemmára végzetes választ készül adni. A "globalizáció" olyan új lét-mód az emberiség történetében, amely, ha lényegét nem értjük meg, és legalább nem korrigáljuk, egyúttal bizonyosan az emberiség utolsó lét-módja is lesz.

A nyugatias modernizáció felélte tartalékait, és csak olyan brutális lét-kifosztással tarthatja fenn világuralmát, ami elkerülhetetlenné teszi a permanens globális polgárháború kialakulását. Erre a súlyos dilemmára a lét-mód urai logikailag két féle választ adhattak. Az egyik lehetséges válaszmód szerint az akkor már évszázadok óta egyre mélyebbre hatoló "de-szakralizációs" folyamatot visszafordítva, a világot a lassú "re-szakralizáció" felé terelve próbálják a létezés veszélyesen megbomlott belső egyensúlyát helyreállítani. A másik lehetőség az "előre menekülés" volt, vagyis a de-szakralizációs lét-roncsolás kvázi-végtelen mélységekig való kiterjesztése.

A de-szakralizáció brutális elmélyítésére épülő planetáris diktatúrák "prototípusai" voltak Hitler és Sztálin konstrukciói. Megjelentek azonban a re-szakralizáció óvatos és ellentmondásos kísérletei is, Roosevelt New Deal-je, illetve a "szociális piacgazdaság" eszméjére épülő nyugat európai "welfare state" képében.

A 70-es évek végétől a modernitás urai egy eddig ismeretlen logikájú új lét-mód felépítése felé indultak el, amelyet dezinformatív módon "globalizációnak" neveztek el. Az új létmód úgy próbálja elkerülni a planetáris globális polgárháborús lázadás rémét, hogy egyszerűen "leváltja" a lázadni próbáló valóságot. És ezzel kezdetét veszi a "mesterséges valóság" felépítésének eddig elképzelhetetlen korszaka.

Az emberi civilizáció, születése óta három alapkérdésre keresi a választ. Mi az anyag, mi az élet, és mi a lélek? A háromnak látszó kérdés persze valójában egy, mi a létezés e három dimenziójának közös "gravitációs központja", a káosz-elmélet titokzatos "attraktora", a mikro-kozmosz mínusz végtelenétől a makro-kozmosz plusz végtelenéig tartó tér "közepe"? Ha tehát a létezés e három alapdimenziójának megjelenési formáit (anyag, élet és lélek) mesterséges konstrukciókkal helyettesítjük, felszámolhatóvá válik a modernitás de-szakralizációja ellen forduló lét lázadási potenciálja.

Az anyag-tudományok ontják a mesterséges anyagok tízezreit. A globalitás az anyag legmélyebb szerveződési szintjeire is behatol, és brutális lendületességgel tépi fel a szerveződési szinteket védő burkokat. A műanyagok (és ebben az értelemben a maghasadás elvén működő atombomba és békés célú atom-reaktor fűtőanyaga és égésterméke is műanyag) veszélyessége hihetetlen gyorsasággal nő. Minél erőszakosabban tépjük fel a lét-szintek védőburkait, annál kockázatosabb energiákat kell felhasználni e beavatkozásokhoz. A másik oldalon a természet (a valóságos valóság) egyszerűen nem ismeri fel ezeket az anyagokat, és így nem is tudja őket visszafogadni örök körforgásába.

És a legnagyobb, egyelőre ismeretlen súlyú fenyegetést jelent e termékek használata. Az evolúció ugyanis nem képes ilyen rendkívül rövid idő alatt alkalmazkodni. Az életünket megkeserítő allergiáktól a rákig számos betegség legmélyebb okát nagy valószínűséggel a végtelenségig fokozódó brutális alkalmazkodási kényszer, adaptációs-nyomás jelenti. A fogamzásgátlók többsége a női szervezetből kiürülve még évtizedekig változatlan formában kering a vízkörzési rendszerekben, és az ivóvíz kiszűrhetetlen tartozékaként kerül vissza az állati és emberi szervezetekbe a vegyszer maradványokkal együtt.

A műanyagok áttekinthetetlen tömege is, de főként egymásra-hatásuk ismeretlen és feltáratlan kölcsönhatásainak hatványozott gyorsasággal növekvő számával szédítő iramban és követhetetlenül növeli a kockázatok és mellékhatások veszélyét.

Hasonló jelenségek vannak kibontakozóban ott, ahol a globalitás titánja, egyfajta genetikai hackerként, az élet kódjait tépi fel. A genetikailag módosított élőszervezetek létrehozásával az emberiség újabb határokat készül átlépni. Teszi ezt nagyjából ugyanolyan körültekintő módon, mint ahogyan az imént a műanyagoknál láttuk. (Egyébként a genetikailag módosított élőlények is mű-anyagoknak minősülnek, hiszen a lényeg ugyanaz, a lét védőburkának azelőtt lezajló brutális feltépése, hogy megismernénk a folyamatok valóságos természetét.)

Az un. génsebészet ma úgy juttat idegen géneket egy élőszervezetben, hogy nincs pontos képe arról, hogy az adott gén-szekvencia hová fog beépülni. Márpedig ez nagyon nem mindegy! Más és más következmények jelentkezhetnek aszerint, hogy hová épül be a mesterségesen bejuttatott elem. A másik vészjósló mozzanat, hogy a természetben egy gén-szekvencia soha nincs állandóan bekapcsolva. Vagyis egy ma még ismeretlen mechanizmus, csak akkor aktiválja az adott génszakaszt, ha arra a szervezet egésze számára szükség van. Egy erőszakos beavatkozással minden bejuttatott gén állandóan be van kapcsolva. Mivel ez az evolúció milliárd éves történetében soha nem fordult elő, csak találgathatjuk, mik lesznek a lehetséges következmények! A genetikai állomány döntő többségéről eddig úgy gondolták, teljesen feleslegesen létezik, a régmúlt idők régen használhatatlanná vált maradványának, vagy túlbiztosításnak vélték. Most van kiderülőben, hogy ez a hallgatag mély, vagyis az állomány nagyobbik része valójában a finom szabályozás ma még teljesen ismeretlen mechanizmusok alapján működő komplex rendszere.

Minden genetikailag módosított élő anyag biológiai pokolgép, amelynek időzítéséről fogalmunk sincs, és legfeljebb reménykedhetünk, hogy nem akkor és nem ott lép majd működésbe, ahol a pusztító következményekre a legkevésbé számítunk.

Ráadásul mindez csak a folyamatok belseje! A külső hatásoknál teljesen tisztázatlan, hogy a nem génkezelt élőlényekkel való kölcsönhatások során milyen következmények szabadulnak el. Hogy az örökítő anyagok spontán keveredése hogyan alakíthat át egész élőhelyeket, vagy láncreakciószerűen akár az egész ökoszisztémát. Mint ahogyan az is feltáratlan, hogy a manipulált élő anyagot elfogyasztó élő szervezetek hosszú távon hogyan reagálnak majd minderre.

A létszerveződés harmadik szintjét a lélek, az emberi tudat, tágabb értelemben az emberi természet jelenti. Az új spirituális evolúció azonban a lét új minőségét teremtette meg. Kinyílik a lehetőség arra, hogy az emberi kultúra megértve a létbe rejtett rétegeit, segítsen lét-esülni olyan folyamatoknak is, amelyek ugyan a lét-potencialitások, de emberi beavatkozás nélkül nem valósulhatnának meg. Az ember spirituális lényege ezzel felismeri a szakrális harmónia lehetőségét, ennek gondozására való hivatását. Felismeri, és gondozni kezdi a lét-szervező értelmet, és ezzel kinyílik a lét-harmónia folyamatos újratermelésének lehetősége, hiszen a kultúra eredeti fogalma gondozást, ápolást, befogadást jelent.

A modernitás azonban máig is beazonosíthatatlan folyamatok eredménye nyomán szembefordul ezzel a szakralitással, és kezdetét veszi a nyugatias modernizáció de-szakralizációs korszaka. A szakralitással szembeforduló, pusztító lét-programja azonban csak úgy valósulhat meg, ha olyan rejtett pszicho-szociális arzenált hoz létre, amelynek segítségével képessé válik az emberben természet-adta módon benne lévő szakrális identitás észrevétlenlecserélésére. Ennek az identitás-cserének a gépezetét jelenti a globális média értelmező és tematizációs hatalma, beleértve a szükséglet-termelés egész reklám-marketing masinériáját is. A tematizációs hatalom kettős szerkezetű. Egy felől mérhetetlen rejtett hatalmat tart a kezében az, aki eldöntheti, hogy a világ végtelen történés-folyamából mi válik hírré és mi nem.

Más felől óriási rejtett lélektani hatása van annak a sugallatnak, amit az fejez ki, hogy a hír-hierarchiában melyik hír hol foglal helyet. Az értelmező hatalom talán még ezeknél is nagyobb jelentőséggel bír, hiszen az, hogy milyen értelmezési keretben és milyen fogalom-készlettel írjuk le a hírré váló történéseket, az a mit sem sejtő befogadó számára eleve eldönti a világ-szervező értelem általa felfogott minőségét.

A globalitás lét-módja ezzel a tetszés szerinti identitás-cserével lehetőséget kap a mesterséges lélek felépítésére. Megnyílik előtte az út az engedelmes tudat-cserélt munkaerő és fogyasztóerő állatok gigantikus csordáinak legyártására. Ez a folyamat hasonlít a vírus patogenezisére. Amikor ugyanis a vírus behatol a gazdaszervezet sejtjébe az első dolga, hogy a sejtmag örökítő anyagában átépítse a genetikai kódokat, így a sejt ettől kezdve nem a saját szervezete specifikus fehérjéit fogja szintetizálni, hanem a víruséit, a gazdaszervezet sejtjei tehát vírus-gyárakká válnak. A konzum-idióta létkaraktere így válik a tőke forgási sebessége gyorsításának biológiai kellékévé, akinek mindössze annyi a feladata, hogy minél gyorsabban és engedelmesen átpréselje magán azt a junk food logikára épülő fogyasztási-cikk tömeget, amely már termelése pillanatában veszélyes hulladékként tételezhető.

A globalitás stratégiai célja a fentiekben vázolt mesterséges valóság legyártása és üzemeltetése, annak érdekében, hogy egyszer és mindenkorra kiküszöbölje azt az öko-szocio-kulturális lázadást, amelyet a modernitás létroncsolása váltott és vált ki a világ lokalitásainak érték-mezőiben.

Ez a lét-mód az összetett intézményrendszert épített fel, amelynek kiterjeszkedését hatalmas mértékben segítik azok a gigantikus techno-evolúciós változások, amelyek éppen az elmúlt évtizedek során gyorsultak fel szinte követhetetlen tempójúvá. A terjeszkedés kulcs-szavai a liberalizálás, deregulálás és privatizálás. Ezek azok a planetáris hatalom-technikák, amelynek segítségével a globalitás felnyitja a lokalitások védőzárait, hogy korlátlan hozzáférést nyerjen annak érték-mezőihez. Mindez a hálózat kifejezéssel írható le, amely egyúttal egy vészjósló hasonlatot idéz elénk. Van ugyanis korunknak egy sötét és fenyegető főszereplője. E szereplőtől valószínűleg a következő, logikailag hibátlan levezetést hallhatnánk:

Teljes liberalizálást akarok, tehát semmi és senki ne korlátozza a sejtek teljesen szabad szaporodását, teljes deregulációt akarok, tehát a szervezet neuro-endokrin szabályozó-rendszere nekem ne szabja meg, hogy mit és hogyan teszek. És végül teljes privatizációt akarok, hisz mindenki tudja, hogy a szervezet legrosszabb tulajdonosa az immun-rendszer, tessék tehát privatizálni a tulajdonában lévő szervezetet, például az én javamra. A rák-sejtről van szó! A globalitás lét-módjának bolygóméretű hatalmi rendszere átvitt értelemben a rák.

A hálózatok e szép új világa három talapzata: A KÉNYSZERÍTŐ, A FEGYELMEZŐ ÉS AZ ÉRTELMEZŐ HATALOM.

A KÉNYSZERÍTŐ hatalmat, kissé leegyszerűsítve, a transznacionális, multinacionális vállalatok gazdaságinak látszó intézményi-hálózata jelenti. A munkaerő tulajdonosok egy kisebb hányada közvetlenül az ő alkalmazásukban áll, egy további része a beszállítóiknál, végül a maradék tömeg, amelyeket úgy foszt ki ez a hatalmi-intézmény, hogy ehhez a helyi közösségek megfélemlített-korrumpált elitjeit használja közvetítőként. Az így kifosztottak sanyarú helyzetére hivatkozva szokták a globalitás védelmezői felhívni a figyelmet arra, hogy milyen szomorú sors vár mindazokra, akik, szerintük, kimaradnak a globalizációból. (Pedig ez a globális roncs-társadalom a globalitás legjellemzőbb anyagcsere végterméke, tehát nagyon is belül van a globalitáson, csak mivel a globalitás urai odakinn tárolják őket, így sugallható a kívül maradottság hamis látszata..). A kényszerítő hatalom szabad hozzáférést követel a helyi értékekhez, és minél alacsonyabb adót és bért kíván fizetni, illetve a lehető legalacsonyabban akarja tartani a szabályozási szintet. Könnyű belátni, hogy az a beteg helyzet, hogy éppen ők azok, akik sikeresen versenyeztetik meg a lokalitásokat, hogy azok maguk szorítsák le minél alacsonyabb szintre a saját elemi szintű újratermelésükre még megmaradó erőforrásaikat, az egész világ gyorsuló ütemű lepusztulásához vezet.

A globalitás hatalmi intézményi rendszerének másik fő eleme a FEGYELMEZŐ hatalmak világa. Az IMF, a Világbank, a WTO, a hitelminősítő intézetek, illetve auditáló óriáscégek képezik annak részeit. A fő feladatuk, azon az ideológia kidolgozása, amely a lokalitások alávetését megalapozza. Aligha véletlen, hogy a liberalizálás, deregulálás, privatizálás hármas jelszava 1989 nyarán az IMF székházában tartott konferencián, Washingtoni Konszenzus néven éppen e szervezetek vezetői által fogalmazódott meg.

A stratégia lényege, hogy a helyi elitjeinek segítségével a kompádor-kollaboráns viselkedési mintákat tegyék az egyetlen lehetséges fokmérővé, hogy szigorúan megbüntessenek minden elhajlást az ideológiai elvektől. A figyelmeztetés először csak az ideológiai megbélyegzés szintjén zajlik, és, ha ez nem éri el célját, akkor kerülnek elő a fenyegetés-fegyelmezés eszközei. Ezek egyik klasszikus eszköze a leminősítés. A hitelminősítő intézetek tehát pillanatok alatt milliárddolláros összegek kiszivattyúzását tehetik lehetővé a helyi értékmezőkből.

A hatalom harmadik intézménye a GLOBÁLIS MÉDIA RENDSZER. A fő feladata, hogy létrehozza, illetve folyamatosan üzemeltesse azt az értelmezési keretet és fogalom-készletet, amely a globalitás hatalmi rendjét, mint természeti törvényt tünteti fel. És amelyben minden ezzel való szembeszegülés csakis a tudatlanságot, vagy destruktív törekvéseket takar, így vagy a pedagógia, vagy a legitim erőszak eszközeivel kell fellépni ellene.

Ez a masinéria teszi lehetővé, hogy gyanús populista, nacionalista, protekcionista stb. elemként legyen megbélyegezhető bárki, aki csupán az adott helyi közösség alapvető érdekeit kívánja megfogalmazni, vagy képviselni. És fordítva, mintaszerű reformer, szabadelvű, demokrata stb. elemként legyen felmagasztalható mindenki, aki a globális hatalom-szerkezet urainak stratégiai érdekeit minél cinikusabb és gátlástalanabb módon komprádor-kollaboránsként kiszolgálja. Tekintettel arra, hogy éppen a tudatos leépítés nyomán egyre nagyobb az aránya a már teljesen szétbontottaknak, így számukra az elemi ösztönök minél primitívebb kiélhetőségének megteremtésével válhat önmagát erősítő örvényléssé mindez.

A primitíven és harsányan roncsoló bulvár, az agresszivitást és alig leplezett pornográfiát terjesztő talk show a létkaraktert formáló lejtőn egyre mélyebbre viszi a puszta fogyasztó-gépezetté tett, valóságos közösségeitől és identitásától megfosztott egyént. Mindez az engedelmes globalo-karakter létrehozásával kiküszöbölni látszik a lázadási potenciált.

A három intézményi pillér finom hangolását végzik azok a hálózatok (Trilaterális Bizottság, Bilderberg Csoport stb.), amelyek a globalitás lét-módjának hatalmi berendezkedését az üzemeltetés szintjén is zökkenőmentessé teszik. Az 1971 és 2001 közötti három évtized során látszólag semmi nem állt tehát ennek a Nobel díjas amerikai közgazdász Milton Friedman már többször idézett szlogenjére épülő (The business of the business is the business) létroncsoló stratégia hálózati terjeszkedésének az útjába. 2001. szeptember 11.-től kezdve azonban a világ folyamatai máig sem feltárt fordulatot vettek. Ennek rövid kifejtésével folytatjuk.

Második tétel, avagy "civilizációk összecsapása"?

A szeptember 11.-éhez hasonló történések valóságos mozgatórúgóit és mélyszerkezetét a dolog természetéből adódóan, soha nem ismerhetjük meg. Máig is így vagyunk például a Reichstag felgyújtásával, vagy a Kennedy gyilkossággal. Két fontos támpontunk azonban általában lehet: az egyik, hogy ami történt, az, bizonyosan nem úgy történt, mint ahogyan azt a hivatalos verzió állítja, a másik pedig, hogy a hosszú távú következmények fokozatosan mégis csak "kirajzolják" azokat a mélyben meghúzódó okokat, indítékokat és szereplőket, amelyek közelebb vihetnek minket a valóság megértéséhez.

Hogy a 2001. szeptember 11.-i események "úgy" bizonyosan nem történhettek meg, ahogyan azt a hivatalos jelentések, ma már közhely. Nyilvánvaló képtelenség, hogy egy több száz, vagy akár több ezer ember több évig tartó hatalmas anyagi erőforrások koncentrálását igénylő és legalább három kontinensre kiterjedő összeesküvését néhány fanatikus irányíthatja egy afganisztáni barlangból egy szál mobiltelefonnal, és hogy mindez teljesen kívül marad éppen mindennek elhárítása céljából üzemeltett szervezetek látókörén. És akkor még nem is említettük az akciósorozat befejező aktusának roppant bonyolultságú tudást, logisztikai összehangolást igénylő feladatait, amelyeknek precíz végrehajtása még akkor is hihetetlen bravúr, ha mindezt az amerikai intézményi rendszer "belsejéből" sokan és folyamatosan segítik.

A rövidesen kifejtésre kerülő következményekből viszont az ma már egyértelműen kirajzolódik, hogy a globalitás birodalma számára e merényletekre múlhatatlanul szükség volt, mert a birodalomépítésének soron következő feladatai végrehajtásához olyan felhatalmazásokat kellett szereznie, amelyeket csak egy ilyen megrendítő erejű csapásra hivatkozva remélhetett megkapni. Hogy a történés "casus belli", azt különösebben nem is tagadta a birodalom már az esemény után sem. Az tehát, hogy ma világháború folyik, az nem egy alaptalan feltételezés, hanem a korszak "hivatalos" megnevezése. Igyekezünk felvázolni, hogy miért vett új fordulatot a permanens planetáris polgárháború.

Egy terminológiai kitérő: Amikor a "birodalom" kifejezést használjuk, az nem automatikusan "Amerikát" jelenti. A globalitást igazgató "birodalom" ugyanis, nem, vagy nem elsősorban a földrajzi térhez kötődő fogalom, hanem egy szimbolikus térben létező konstrukció. Kétségtelen, hogy a földrajzi értelemben vett "Amerika" e birodalom szempontjából kitüntetett "műveleti terület", de a birodalom fontos intézményei nem feltétlenül itt találhatók, sőt a földrajzi térben való konkrét elhelyezkedésük egyre inkább közömbös. Amerika tehát kettős szerkezetű, egyrészt a "nemzetállamként" létező USA, másrészt a globalitás birodalma, amely történetesen egy USA nevű helyi társadalom fizikai terét használja "hálózati központként". Hogy a kettő mennyire nem azonos, az jól kiderül abból például, hogy ez a "birodalmi" Amerika gátlástalanul rablógazdálkodik akár saját "nemzettestével" is. Ennek drámai bizonyítéka az afrikai szinten élő amerikai "underclass", amelynek iszonyú helyzetéről a Katrina hurrikán következményei során, mintegy "véletlenül" értesülhettünk. És történik mindez a világ leggazdagabb országában.

Bár a globalitás lét-módjának stratégiai célja a "valóságos" valóság lázadásának kiküszöbölése volt a mesterséges valóság megteremtésével, a "projekt" sikerességét az utóbbi időben egyre több mozzanat kezdi kétségessé tenni. A két legfontosabb ökológiai és szocio-kulturális okot az alábbiakban részletesen is kifejtjük.

A nyugatias modernitás látszólagos sikerességét és erre épülő világuralmát két fontos tényezőnek köszönheti. Az egyik, hogy az agresszív de-szakralizációjával szemben a világ más kultúrái sokáig teljesen védtelennek bizonyultak. A másik, eddig talán kevésbé feldolgozott mozzanat, hogy felívelésének ökológiai alapját a fosszilis energia-források felszabadítása jelentette.

A modernitás kapitalizmusa semmiképpen nem épülhetett az emberiség által addig használt energia-források talapzatára. Az ugyanis, az emberi és állati izomerő, illetve az igen gyenge hatásfokkal használt szél és vízenergia, a kapitalizmus terjeszkedésének sem össz-energia igényét, sem fajlagos energia felhasználás-intenzitási igényét meg sem közelítette. Ha a Nyugat nem talál rá a fosszilis energiákra, és nem tanulja meg az azokkal való rablógazdálkodást, akkor a kapitalizmus már a 18. század során elmerül a saját maga keltette reprodukciós katasztrófák lét-örvényeiben. A kultúrák leigázásához energia kellett, és a kultúrák leigázása szolgáltatta az erőforrásokat az energia-rablógazdálkodás felépítésére, vagyis lét-roncsoló szinergia alakulhatott ki.

A ma létező szén, kőolaj és földgáz készletek nagyjából kétszáz millió év alatt jöttek létre, és a nyugatias modernizáció kapitalizmusa kb. kétszáz év alatt tüzeli el őket. A techno-evolúció tehát képes volt milliószorosára gyorsítani a természeti evolúciót, és ez az öngerjesztő dinamika 1850 és 2050 között folyamatos gyorsulást követően feltehetőleg lassítás nélkül rohan neki a "lét falának". A fosszilis energiák mennyisége véges, hisz keletkezésük százmillió éve befejeződött. Ennél is drámaibb az "output" oldal, az emberiség ugyanis ezzel az egymilliószoros gyorsítással olyan brutálisan avatkozott be a Föld nagy rendszereibe, aminek végzetes következményeit csak most kezdjük megérteni. A szén-körzés bonyolult komplexuma százmillió évek alatt alakult ki, és vált az elmúlt néhány tízezer év alatt egy igen finom és kényes egyensúlyokra épülő struktúrává. Egymással hihetetlenül bonyolult kapcsolatban lévő visszacsatolásos mechanizmusok, "termosztátok", egész rendszere gondoskodik arról, hogy a példátlanul meleg és rendkívül kiegyensúlyozott klimatikus viszonyok fennmaradjanak. A modernitás és a globalitás e termosztátok jelentős részét máris összeroncsolta, és jó úton van a teljes megsemmisítésük felé. A szénkörzési rendszer egyensúlyának felborulása hihetetlenül rövid idő alatt magával ránthatja a víz és lég-körzési rendszereket is, és ennek következményei a legsötétebb katasztrófafilmek jóslatait is messze túlszárnyalhatják.

Mindez tehát arra utal, hogy ez a gigantikus techno-evolúciós "krematórium" végzetesnek bizonyulhat. A globalitás "mesterséges (nem lázadó) valóság" felépítésére irányuló megaprojektje tehát a "külső természet" ellenállásán meghiúsulni látszik. De hasonló következmények mutatkoznak az emberi "belső természet" tereiben is.

Ha az ökológiai értelemben vett bukás végső oka a de-szakralizációval szemben spontán keletkező lázadás, akkor ez még inkább igaz a szocio-kulturális belső természeti rendszerekre, így most röviden ezeket tekintjük át.

A nyugatias kapitalizmus világméretű diktatúrája történelmileg a kettős lét-agresszióra épül. Mind a világ ökológiai, mind szocio-kulturális értékmezőit kiaknázandó nyersanyaglelőhelyként, illetve hulladék-tárolóként kezelte és kezeli ma is. Eközben olyan kultúrákat roncsolt szét, esetenként semmisített meg, amelyeknek "üledékei" ma már igen súlyos fenyegetést jelentenek. Afrika és részben Latin Amerika gigantikus globalo-latrinává változott.

A három legerősebb és kulturális talapzatát mélységében tagoltan megvédeni képes három civilizáció azonban, bár egészen eltérő stratégiákkal, de megkezdte védekezését, sőt részben ellentámadását. Az alábbiakban Kína, India és az iszlám szembefordulási kísérleteit próbáljuk áttekinteni. E három civilizációnak "személyes elszámolni valója" is van a Nyugattal. Mindhármuk esetében az alávetés olyan brutális és megalázó módjait használta velük szemben a Nyugat, hogy ez feltehetőleg igen mély nyomokat hagyott, amelynek következményei nehezen kiszámíthatók. Ráadásul azt sem árt felidézni, hogy mindhármuk olyan szocietális univerzumokkal rendelkeztek évszázadokon, sőt évezredeken át, amelyek teljesítménye, demográfiai potenciálja meghaladta az akkori Nyugatét, sőt az annak "előd-szervezeteként" felfogható Római Birodalomét is.

Ezek a szakrális mélyszerkezetüket tekintve a nyugatias létszerveződési mód minőségét messze meghaladó onto-szociális értékekkel rendelkező kultúrák most mégis a nyugatias modernizáció és globalizáció lét-módját használják fel - hogy mire is? Ezt pontosan ma még aligha lehet megmondani. Egyelőre csak azt látjuk, hogy az őket hihetetlen brutalitással kifosztó és megalázó Nyugat lét-roncsoló eszközeinek, techno-evolúciós intézményeinek virtuóz alkalmazásával mintegy saját fegyverét fordítják kifosztójuk ellen méghozzá olyan sikeresen, ami minden képzeletet felülmúl. Közben persze az is kiderül, hogy mindez roppant lét-szerveződési feszültségeket is kelt, hiszen mindhármuk esetében egy szakrális talapzatát még mindig örző szocietális univerzum alkalmazza elképesztő lendülettel a de-szakralizálás pusztító, nyugatias technológiai értelemben vett technikáit. Mindennek nyomán hatalmas dimenziójú környezet-pusztítás, és vészjósló szocio-kulturális lepusztulás is végbemegy értéktereikben. Kína a világ népességének 20%-át adja, de az üzemi balesetekben az egész világon elhunytak több mint fele Kínában hal meg, a bányaszerencsétlenségben elpusztultaknak pedig majdnem a 70%-a. Ez azt látszik megrendítő módon igazolni, hogy bármi lesz is a gigantikus "lét-mód játszma" végeredménye, ezek a Nyugat ellen a Nyugat fegyvereivel lázadó szocietális univerzumok iszonyú árat fizetnek a játszma megnyerése érdekében.

Kína gazdasági növekedése most már gazdaságtörténeti kuriózum, mert soha egyetlen ország modernizációs folyamata nem produkált ilyen hosszú ideig ilyen magas növekedési ütemet. Mindez a Nyugat uralta világgazdaság hatalmi rendszerét fergeteges gyorsasággal alakítja át. Óriási import keresletet teremt minden nyersanyag és energiahordozó iránt, és szinte letarolja a világ export piacait, leírhatatlan feszültségeket teremtve a világkereskedelem eddig fennálló rendszerében. A világtörténelem legnagyobb deviza-tartalékát felhalmozva Kína több mint ezermilliárd dollárnyi amerikai államkötvényt birtokol már, így aligha véletlen, hogy a Wall Street utca táblája elé a "Great" szót biggyesztve az Economist már a címlapján utal az új világ-pénz-hatalmi komplexum létrejöttének tényére. Demográfiai súlya és hatalom-gazdasági térnyerése akár egy-két évtizeden belül is a Nyugat globális birodalmának kihívójává teszi Kínát, E mellett létezik egy jobb híján "mikro-globalizációnak" nevezhető folyamat, amelynek során, kihasználva a már egy évszázada meglévő alapszerkezeteket, Kína sikeresen épített ki egy rejtett világhatalmi struktúrát, a családi mikro-vállalkozások ma már egész Földünket átszövő hálózatát. A legszerényebb becslések szerint is legalább tíz millió kínai család él ma már az öt kontinens szinte valamennyi országában, beleértve Fekete Afrika "legsötétebb" zugait, vagy éppen Amazónia őserdeit. A Mennyei Birodalom évezredes tudásait finom hálózatokon keresztül professzionális módon használja fel e gigantikus rendszer tökéletes összehangolására, arra, hogy mindenütt képesek legyenek komplex társadalmi-gazdasági-kulturális értelemben egységes egészként fellépni a világhatalmi törekvéseik eszközeiként. Egyetlen évtizeden belül kiderülhet, hogy a világ teljes termék- és szolgáltatás igényét Kína, akár egyedül is képes kielégíteni a jelenlegi átlagos árak töredékét jelentő ellenértékért. Ez azonban a Nyugat munkavállalói számára végzetes következményekkel járna. Aligha véletlenül fogalmaz úgy az Economist, hogy a "világ kapitalistái paradox módon egy kommunista diktatúrának köszönhetik jó szerencséjüket". Vagyis az átlagos nyugati bérek kevesebb, mint egy tizedéért a kínai munkás szinte minden, a világpiacok számára szükséges terméket, vagy szolgáltatást képes előállítani.

Bár a három nagy tömbön belül India Nyugat általi kifosztása volt a legalaposabb, ehhez képest nem látszanak nyomai a másik két rivális (különösen az iszlám!) esetében már felsejlő tektonikus törésvonalaknak. Ennek részben az lehet az oka, hogy spirituális értelemben ez a roppant méretű, és mélységű univerzum mindig is bölcs derűvel szemlélte az izgága fehér ember diadalmas előrenyomulásnak álcázott kétségbeesett menekülését a benne növekvő spirituális űr elől. India politikai elitjei számára részben nyílván taktikailag is célszerű az, egy másik dimenzióban szintén riválisként feltűnő, iszlámmal szemben árnyaltabb stratégiában lázadni a Nyugat ellen. India helyzete, elképesztő erejű demográfiai potenciálja, és hatalmas lendületű elektronikai-informatikai térnyerése, kutatás-fejlesztési dinamikája, sőt egyes hagyományos nehézipari globalo-pozíciók megszerzése, és végül, de nem utolsó sorban intenzív hagyományos és nukleáris fegyverkezése azonban összességében azt jelzi, hogy a XXI. század végére feltehetőleg visszanyeri a világtérben a XVII. század előtti évezred során elfoglalt pozícióit.

Pi

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bobkó Csaba honlapja (nyitólap)      Olajcsúcs     Blog: "Nyakunkon az Olajcsúcs - Vissza a Jövőbe"