Nyitólap

(állítólag) szaúd-arábiai mondás: Az apám tevét vezetett. Én autót vezetek. A fiam repülőgépet vezet. Az ő fia tevét fog vezetni.

 

Felejtsd el az autódat!

És ez még a legkevesebb.

Nyakunkon az Olajcsúcs!

Világméretű energiaválság van kibontakozóban, amely nemcsak, hogy alapjaiban fogja megváltoztatni egész civilizációnkat néhány éven belül, de az is kétséges, sikerül-e túlélnünk. Ideje felkészülni!!! (Máris 30 évet késtünk) A magyar sajtóban erről még szinte semmit nem olvashatsz, politikusainktól erről egy szót sem hallasz, pedig másról nem is kellene már írniuk, beszélniük.

Nem azért írom, hogy az autót, a Tesco-beli bevásárlást, az adriai nyaralást és még rengeteg más, sokkal alapvetőbb megszokott dolgot rövidesen el kell elfelejtenünk, mert őrült zöld, vagy moralizáló újbaloldali (komcsi) vagyok, hanem azért, mert a rendelkezésemre (és az interneten mindannyiunk rendelkezésére) álló információk alapján ez ténynek tűnik. Az idei benzináremelkedések, amelyek azóta részben (valószínűleg átmenetileg) vissza is hanyatlottak, csak egy parányi adagját vetítették előre, mi vár ránk, az emberiségre az olajkészletek kimerülése miatt, a legrövidebb időn belül. Nem a teljes kimerülésről van szó, hanem a kitermelt mennyiség csúcsának eléréséről, azaz az Olajcsúcs bekövetkeztével már nem fokozható tovább a -pl. egy év során - kitermelhető mennyiség, hanem egy ideig állandó szinten marad, majd csökkenni kezd, miközben a világgazdaság olajigénye egyenlőre évről évre növekszik. És nőne tovább, ha nem ütközne a csökkenő készletek korlátjába. Az Olajcsúcs (angolul: Peak Oil) akkor következik be, amikor a Föld teljes kitermelhető olajkészletének a felét kitermelik. A kitermelés Az egyes olajmezők esetében és globálisan is egy haranggörbét követ (Hubbert-görbe), a csúcs eléréséig fokozatosan nő a kitermelt mennyiség, a csúcs után csökken. Egyes szakértők szerint talán már az idén elértük a csúcsot! Egy növekedésre beállított (fenntarthatatlan) világgazdasági rendszerben (amilyen a miénk, sajnos!) már a stagnálás is válságot jelent, a csökkenés pedig katasztrófát. Az olajcsúcs lerántja a leplet a mai "globalizálódó" világgazdaság homokvár, ill. pilótajáték-jellegéről, de sajnos ez a kései megvilágosodás százmilliók, vagy milliárdok életébe kerülhet!

A miénkbe is.

A kérdéssel egyre több kiváló weboldal foglalkozik a Világhálón, sajnos egyenlőre magyarul nem, csak angolul és más nyelveken. Néhány alapvető információforrás angolul az Olajcsúcsról, a várható következményekről és a felkészülés esélyeiről:

Élet az Olajcsőd Után (Life After the Oilcrash - angol nyelvű) Közérthető ismeretterjesztő bevezetés a témába, többnyire a Google 1. számú találata a "Peak Oil" jelszóra

ASPO - Asociation for the Study of Peak Oil&Gas - A neves veterán olajgeológus, Colin Campbell által alapított szakmai szervezet, ha valakik, ők tudják, mennyi olaj van még lent!

Matt Simmons az Olajcsúcs kérdés egyik legnagyobb hatású képviselője, mivel olajipari befektetési bankárként, konzervatív republikánusként, egykori Bush-energiatanácsadóként elsőnek kezdte a Business köreiből kongatni a vészharangot. A megadott linken kiváló, nagyon látványos PowerPoint illusztrációk találhatók, amelyeket előadókörútjain befolyásos köröknek mutat be. Nem egy zöld anarchista típus, mégis oda lyukad ki, hogy a jövőnk a vasút!

James Howard Kunstler - a "Long Emergency: Surviving the Converging Catastrophes of the Twenty-first Century" c. könyv szerzője, az Olajcsúcs-tudatosság egyik leghatásosabb, prófétai hevületű ébresztője.

Surviving Peak Oil - nagyon érdekes cikkek gyűjteménye a túlélés, a felkészülés különféle területeiről (pl. az emberi ürülék, mint elsőrangú természetes trágya felhasználása a biokertben, stb)

Kihalás (Die Off - angol nyelvű) A túlszaporodott emberiség várható tömeges pusztulásáról

EnergyBulletin.net Peak Oil News clearinghouse - hírfigyelő

Post Carbon Institute - A globalizáció energiahiány miatti  várható bukása következtében újra kell lokalizálni a gazdaságunkat, ehhez próbál segítséget nyújtani.

De mi közöm nekem az olajipar szakmai kérdéseihez?!?

Teljesen jogos felvetés, a legutóbbi időkig normális dolog volt (vagy annak tűnt), hogy élve a társadalmi munkamegosztás előnyeivel, mi, átlagemberek nem törődtünk pl. a szaudi olajkutak csökkenő hozamával és más efféle szakkérdésekkel, rábíztuk ezt a szakemberekre. Hasonlóan ráhagytuk a gazdaság és az állam irányítását azokra a nagykutyákra, akiket mi, adófizető pórnép ezért gavallérosan fizetünk. (bár engem nem nagyon kérdeztek a konkrét összegekről) Ez normális "békeidőkben" így is van rendjén, mindenki végezze a maga dolgát, amihez ért.

Erre most kiderül, hogy egész szakmák, ill. ágazatok vezették félre szélhámos módon a döntéshozókat, és azok az alapfeltételezések, amikre a világgazdaság, ezen belül mindannyiunk napi gazdasági döntései épültek, hamisak!!! Konkrétan a legalapvetőbb átverés az örök gazdasági "növekedés" mítosza, amelynek csak egyik, bár döntő megnyilvánulási formája, hogy az olajkitermelés korlátlanul fokozható, ha a világnak több olaj kell, akkor többet hozunk fel és kész!

Az Olajcsúcs közeli bekövetkeztének fényében nyilvánvaló, hogy Magyarország rendszerváltás utáni beruházásait közel 100%-ban kidobtuk az ablakon. A zöldmezős beruházások, az autópályák, a burjánzó kertvárosok, a városon kívüli autós bevásárlóközpontok, a csak autópályán elérhető "logisztikai központok", a vasút további sorvasztása és persze mindehhez a nemsokára újra értékén kezelendő értékes ANYAFÖLD beépítése, leaszfaltozása nem gazdasági növekedést, hanem csökkenést jelent, mindezt értelmetlenül elpocsékoltuk, egyre fenntarthatatlanabbá téve életünket, egyre instabilabbá téve gazdaságunkat, egyre elkerülhetetlenebbé egy katasztrofális összeomlást. Az USA-ban ez több, mint fél évszázada zajlik! Vak vezetett világtalant, azt utánoztuk, aki a leggyorsabban pusztította magát!

Angolul nem tudók kedvéért néhány fordítás a témábavágó cikkekből, anyagokból:

Nyitólap