Csúcson az olaj - és a Nagy Kép

Az Olajcsúcs és a Tágabb Összefüggések

Michael C. Ruppert

Az alábbiak a rangos san franciscói Commonwealth Clubban (,,Közjó Klubban'') Michael C. Ruppert előadásában hangzottak el 2004. augusztus 31-n. Ő a szerzője a nemrégiben megjelent ,,Átkelés a Rubikonon: Az amerikai birodalom hanyatlása és az Olajkorszak vége'' című műnek, amit a New Society adott ki. Másodpéldányok vásárolhatóak a Hopedance irodákon keresztül vagy Ruppert úr szervezetén, a From the Wilderness (kb.: a Pusztából, a Rengetegből magyarul) (http://www.fromthewilderness.com) Az újranyomáshoz engedélyt adott a Commonwealth Club (http://www.commonwealthclub.org)

Az olaj és a földgáz nélkülözhetetlenek az életünkhöz. A világ minden elfogyasztott élelmiszerkalóriával felemészt tíz szénhidrogén-kalóriát is. Az összes kereskedelmi forgalomban lévő műtrágya földgázból készül. Minden rovarölőszert petróleumból állítanak elő. Az összes öntözés, földművelés, betakarítás, szállítás vagy olaj-meghajtású gépezetekkel, illetve olajból vagy földgázból generált villamosság segítségével történik.

A bolygón nagyjából 600 és 700 millió között van jelenleg a belsőégésű-motorral meghajtott járművek száma és az irántuk felmerülő igény exponenciálisan - robbanásszerűen - növekszik. Különösen igaz ez Kínára, ahol csak tavaly a GM eladásai 300 %-al nőttek. A National Geographic szerint mindegyik gumiabroncsban mintegy 33 liter kőolaj van. Most hirtelen legyártanánk 600 millió új járművet, amelyek valami más üzemanyagot használnának - netántán hidrogént? Mennyi kőolaj kéne ehhez? Meg ahhoz, hogy mindehhez kibányásszuk és megolvasszuk az érceket? Az összetevők gyárakba szállításához - amelyek még nem léteznek -, mennyi elektromosság kell - amely még nincs előállítva. Legyártani a festékeket, oldószereket, valamint az összes műanyagalkatrészt? Minden műanyag kőolajból van.

A hidrogén kegyetlen tréfa, mely hamis reményeket serkent. Az EV Magazine nemrégiben közzétett egy felmérést, melyből kiderül, hogy a szerfelett drága üzemanyagcellák várható élettartama csupán 200 üzemórára tehető. A kereskedelmi forgalomban lévő hidrogén földgázból készül. Majdnem abból is teljesen kifogytunk.

Kína gazdasági növekedése során felváltja a Japánt a második legnagyobb olaj importőr státuszban és most már közvetlen politikai és gazdasági versenytársává válik az Egyesült Államoknak, abban a kérdésben, hogy mi legyen a maradék olajkészletek sorsa.

Két nagy nemzetközi konferencián is részt vettem az elmúlt években, melyeket az olajcsúcsnak szenteltek, és annak hatásairól az emberiségre nézvést, az egyiket 2003-ban Párizsban, a másikat Berlinben az idén. A két konferencia között eltelt időszakban majdnem csak efféle ikonokkal foglalkozott a vezető média - akiknek az a dolguk, hogy ismerjék és és megfelelő formájúra dagasszák a nyilvános és az üzleti nézeteket - és kezdték elismerni, hogy az olaj-csúcs létező valóság [ld.: forrásjegyzék], néha vonakodva, néha nem teljesen közvetlen módon, de néha nagyon is merészen, a CNN, a BBC, a The New York Times, a The Economist; média óriások tucatjai kezdtek reagálni erre, akár egy óceánjáróhajó, ami lassan fordul a vízen. Az olajcsúcs mibenlétének megértése egy kis agymunkát igényel a nyájas olvasó részéről. Habár, nem kell hozzá egyetemi tanári felkészültség - csupán némi elemi aritmetika... összeadás, kivonás, szorzás, osztás. A nagy olajlelőhelyek felfedezései 1962-től csökkenőben vannak. Másrészről, az igények folyamatosak maradtak.

Az energia-szerkesztőmet, a geológus Dale Allan Pfeiffert idézném: olybá tűnik, hogy a 2007-es év nagy fontossággal bír. A Petroleum Review-ben megjelent nemrégiben egy tanulmány, mely gyanítja, hogy a termelés nem fog tudni a folyamatosan növekvő igényekkel lépést tartani 2007 után. A tanulmány egy felmérés az u.n. megamezőkről (amelyekben több, mint 500 millió hordó olaj van és amelyekből több mint a 100 ezer hordó olaj termelhető ki naponta.) A megaprojectek fontosak, mivel nem csak ezek biztosítják a világ olaj-tömegkitermelésének a zömét, hanem sokkal jövedelmezőbbek, hatékonyabbak mint a kisebb projektek. Vésse az eszébe, hogy a világ minden tizenegy és fél napban felél egymilliárd hordó olajat (azaz két megamezőnyit).

A megamező felfedezési ráták majdnem nullára csökkentek. Ezt jól tükrözik az elmúlt pár év számai. Tizenhat felfedezés volt 2000-ben, nyolc 2001-ben, 2002-ben már csak három. A felfedezéstől a beinduló kitermelésig általában hat év telik el. Amennyiben egy új projekt a már meglévő infrastruktúrát használhatja, akkor már esetleg négy év alatt megindulhat a termelés.

2003-ban, hét új megaproject kezdett termelni. 2004-ben várhatóan másik tizenegy fog beindulni. 2005 lesz a csúcs év, mert ekkor kezd el majd termelni a legtöbb előkészülési folyamatban lévő projekt, szám szerint tizennyolc. 2006-ra ez a tempó tizenegyre lassul le. De 2007-ben mindösszesen három új, előre megtervezett projekt fordul termelőre, további másik hárommal a 2008-as évben. S egy új projekt sincs már a 2009 és 2010-es évekre betervezve. Az most már biztosra vehető, hogy egyetlen új projekt sem fog 2008 előtt produktívvá válni. Nincs rá lehetőség.

A tanulmány rámutat arra, hogy jelenleg az olajkészletek harmada jelenleg kimerülő mezőkről származik, amelyekre a jóformán állandó 4%-os csökkenés a jellemző. Ennek eredményeképpen a globális termelés minden évben több, mint egymillió hordóval csökken évente. Egyedül az új kitermelések tudják ezt a hanyatló tendenciát megváltoztatni valamennyire.

Na persze, a közelmúlt eseményei jól tükrözik, hogy mennyire törékeny is a globális kitermelési rendszer, mely borotvaélen táncolva teljes gőzzel zakatol. Egy szabotázs az iraki csővezetékek ellen - és az árak még aznap felszöknek. Vagyimir Putyin bejelenti, hogy könnyítéseket ad az olajóriás Jukosznak - az árak leesnek. Annak a híre, hogy Putyin ennek a cégnek kiárulja a papírjait - pénzzé teszi - és az árak lebegni kezdenek. Aggodalom amiatt, hogy Venezuelában egy erőszakos puccs megbuktatja Hugo Chavezt - az árak felugranak. Figyeljük meg Chavezt - akit a Bush adminisztráció igen csak megvet -, hogy már a hetedik választást nyerte meg - és az ár leesik.

A szaudi kormány többszöri bizonygatása ellenére, hogy képesek a kitermelés növelésére és ezt meg is teszik, egyre nyilvánvalóbb a tény: képtelenek rá. A szervezetem, a From the Wilderness volt az első, aki bejelentette, egy évvel megelőzve a New York Timest, hogy elképzelhető, hogy Szaud-Arábia gyakorlatilag elérte a kitermelési csúcsot. Új tanulmányok látnak napvilágot, melyekből kiderül, hogy minden olajmezők anyja, a szaudi Ghawar kútjaiban 55 %-os a vízfrakció. Ez azt jelenti, hogy a naponta kitermelt anyag 55 %-ban abból a tengervízből áll, amit a mélybe sajtoltak, hogy kiszorítsa az olajat. A tapasztalatok szerint amikor a vízfrakció eléri a 70 - 80 %-ot, a mező összeomlik.

A sietség, hogy minél előbb, minél több olajat termeljenek ki, így gyorsítja meg a mező végzetét, ami egyébként kevésbé feszített tempóban jóval tovább adna olajat.

A Ghawart, a leghatalmasabb óriásmezőt több mint hatvan évvel ezelőtt fedezték fel. Önmagában százmilliárd hordóra becsülték az ott lelt olajkincset. Michael Klare professzor mondta nekünk azt, hogy annak érdekében, hogy a folyamatosan növekvő olajéhségét a világnak jól lehessen lakatni, a bolygón három új Ghawar felfedezésére van szükség az előttünk álló 10 - 15 év során. De csak egyetlen Ghawar van. Azóta sincs több.

Szóval, amikor az értéktelen és gyorsan csökkenő számú, elhanyagolható mértékű új felfedezésekre tekintünk, melyek új megamezők feltárását célozzák meg - az előrejelzés még hátborzongatóbbá válik. A 2003-as évig a vezető olajtanácsadó cégek szerint, az 1920-as évtől számítva egyetlen ún. megamező - 500 millió hordó vagy több - sem lett felfedezve.

A 2007-es évtől a kitermelés hanyatlásnak fog indulni 3 - 4 millió hordó/nappal. Ez a süllyedés még változhat 8 millió hordó/napra, mert várhatóan addigra termelőre fog fordulni több előkészületben lévő projekt is az évek során. Ez mintegy 4 millió hordó/nap tartalékot jelent. A fogyasztási igény viszont évente egymillió hordó/nappal növekszik. Tehát 3 év során a folyamatosan növekvő igényeket a tartaléktermelés terhére lehet kielégíteni. Ez a ,,felesleg,'' tartalék kapacitást is fel fogja emészteni 2008-ig a növekvő igény.

Úgy tűnik, hogy az olaj ellátottság - ha nem jön semmi rendkívüli se közbe - fenntartható 2007-ig. Elég sok új produktívvá váló projekttel lehet számolni, tehát az árak akár rövid időre gyengülhetnek is addig. Habár, úgy látszik, hogy 2007 után kezdünk majd igazán szenvedni a kőolajhiánytól, különösen ha valami nem várt esemény is közbe jön azidő alatt, hogy szétzilálja a kitermelést. Ha új projektek nem lesznek csatasorba állítva 2008-ig, akkor az év végén szigorú hiányokkal kell szembesüljünk, aminek semmi más oka nem lesz, mint az időközben egyre növekedő kereslet és fogyasztás.

Ennek az olaj kalkulusnak van más összetevője is ám. Hallottunk olyan véleményeket, hogy a mostani olajárakkal való gondot a megfelelő finomítókapacitások hiánya okozza. Miért nem épült több finomító? A válasz egyszerű és szervesen összefügg avval a ténnyel, hogy az olajcsúcson járunk. Nem épülnek új finomítók és költséges, összetett felfedezési projektek sincsenek már - mivel az olajtársaságok nagyon jól tudják, hogy nagyon kevés felfedezetlen olaj maradt.

Mintegy 10 új északi tengeri mezőt találva 2015-ig, a globális olajigény kétharmados arányban számolva, ami 60 millió hordó/napról 75 - 80 millió h/n-ra emelkedhet időközben. Hogy ez az igény kielégíthetővé váljon tíz új északi tengeri méretű mezőt kéne találjunk egy évtizeden belül. Mindeközben a Brit Északi tenger, akárcsak tíz évvel ezelőtt az alaszkai Északi Rézsű kezd kiszáradni. A fúrótornyokat leállítják, az alkalmazottakat szélnek eresztik. Nagyon súlyosan telepszik ránk az a probléma, hogy új mega-méretű mezőket kellene találnunk. Hogy Michael Meachert idézzük, aki a korábbi brit környezetvédelmi miniszter volt: ,,A közelmúlt történelmének legdurvább és valószínűleg a legerőszakosabb (társadalmi) átrendeződésének nézünk elébe.''

Nagyon sokan egyszerűen elutasítják azt, hogy elhiggyék, az olaj és a földgáz kifogyhat. Nagyon sokan úgy hiszik, hogy az alternatív energiák ezek helyére léphetnek, méghozzá idejében. Emellett nézzük csak meg azokat az eseményeket ami a 9/11 óta történtek, ahol láthatjuk, hogy egy olyan világgal egyeznek, ahol elfogyóban van az energia, vessünk egy pillantást a világon nemrégiben végzett fejlesztésekre s arra, hogy ezek mit mondhatnak nekünk.

Nagy Britannia legnagyobb áramszolgáltatója úgy nyilatkozott, hogy az elektromos energia ára 40%-os árfekvésben lebeghet (felfelé) jövőre. A nagykereskedelmi energiaárak a tavalyi évben megduplázódtak, amikor a Bloomberg bejelentette az északi tengeri termelés lecsökkenését, kereskedési hiányt okozva evvel, ami jelenleg elharapódzó munkanélküliséggel fenyeget mostanság.

Márciusban, a Reuters beszámolt arról, hogy Argentína az elmúlt 15 év legkeményebb energiaválságával nézett szembe, olyan mértékben elbizonytalanodott az ország gazdasága, hogy az már az egész térséget is komolyan fenyegette. Ez 15 %-os gázexport csökkenést jelentett Chile felé - ami már a chilei energiaellátást is fenyegette. Argentína már a világ olajpiacán nézelődik beszerzések után a saját energia előállítása és szállítása számára, mivel a saját kitermelése igen megcsappant.

A BBC nemrégiben beszámolt arról, hogy az olajárak több ázsiai ország gazdaságát is fenyegetik.

Nincs két hete, hogy az ausztrál kormány elrendelt egy válság-üzemanyagáttekintést, elkerülendő a jövőbeni krízishelyzeteket. Júniusban egy tesztet hajtottak végre, hogy meglássák, a kormány és az ország miképpen reagál le egy lehetséges olajellátási ,,zűrzavart.''

Augusztus 25-én bejelentették, hogy Brazília tárgyalásokat kezdett Ecuadorral, hogy miként változtassák meg a csökkenő olajellátást.

Kína, az egyre csökkenő betakarítások kellős közepén nagyobb élelmezési válsággal néz szembe. Ez, valamint a hong kongi, hang csui és sanghaji nagy áramszünetekkel megfejelve szétzilálja a gyártást, a kereskedelmet, a kiskereskedelmet. Kína olajbehozatala csak 2004 első negyedévében 15 %-al emelkedett. Noha forrongó arrafelé a katonai helyzet, Kína mégis csővezeték építését tervezi Burmán át a az Indiai Óceánig, hogy a tankhajók onnan táplálhassák az országot, hogy ne kelljen átutaztatni az olajat a háborús konfliktussal sújtott, egyre veszélyesebb területeken keresztül.

Németország házi energia-paszportokat adott ki az intézményeknek és komoly, jól átgondolt intézkedéseket foganatosított az energiafogyasztása csökkentésére. Schröder kancellár felhívással fordult a G8-hoz, hogy pontos és átlátható jelentéseket adjanak az olajellátottsági mutatókról.

India, akinek az olajimportja 23 %-al ugrott meg egy hónap alatt, stratégiai olajtároló létesítésébe kezdett.

Indonézia, OPEC tag, bejelenti, hogy olajkitermelése 2008-tól szignifikánsan esni fog.

Japán, Washington merev ellenkezése ellenére aláírt egy olajszerződést Iránnal, ugyanekkor, miközben kutya-macska barátságban vannak Kínával Vietnam és a Fülöp szigetek -a kiknek a saját termelése elenyésző - olaj és fölgázlerakatokat hoznak létre a Dél-Kínai tenger Spratly szigetein.

Oroszország nemrégiben beismerte, hogy olajtartalékai végesek és bizony a termelése is az elkövetkező öt év során jelentősen visszaeshet, olajvezetéket akar építeni a csendes óceáni kikötőkig - Vlagyivosztok, Szahalin -, amivel beleegyezik, hogy olajat ad el Japánnak, Koreának, a Fülöp szigeteknek. Oroszország másik döntése az lett volna, hogy az olajvezeték másik végét Közép-Kínába irányítja.

A ,,This Week in Petroleum'' című szakmai lap beszámolt arról, hogy a nem OECD országok elkezdtek petróleumot felhalmozni és megvesznek minden hozzáférhetőt, még az egyes szakértők szerint ,,inflált'' árakon is.

Thaiföldön hetente két nap komoly kijárási tilalmat léptettek életbe, annak érdekében, hogy a hivatalok időben bezárjanak és energiát takarítsanak meg így.

Augusztus 24-én a brit Oil Depletion Analysis Center (olaj elfogyást analizáló központ - ford.) a Petroleum Review-re hivatkozva bejelentette, hogy az olajcsökkenés elérte a napi egymillió hordó/napos értéket. Más szóval, a világ mindennap 1,14 millió hordóval kevesebbet termel ki, mint az azt megelőző napon. A 18 legnagyobb olajtermelő nemzet adatainak elemzésével a Petroleum Review úgy találja, hogy ezekben az országokban a kitermelési csúcs 1997-ben volt, 24,7 millió hordó/nappal, ami 2003-ra visszaesett 22,1 millió hordó/napra.

Augusztus 21-én a Houston Chronicle felveti a nagy kérdést. Ha az olajárak az egekben járnak és kielégíthetetlen az igény, akkor miért nem terjeszkednek az olajtársaságok új alkalmazottak és új fejlesztések felé? A Chronicle gondosan figyelve a pénzügyi piacot, azt a kétértelmű választ adja, hogy az olajtársaságok csupáncsak nem akarják túlreagálni a helyzetet és ugrásra készen figyelnek. Gyakorlatilag, az egész világon az olajtársaságok leépítenek, kiárusítják a vagyontárgyaikat, elbocsátják a dolgozóikat, összeolvadnak. Épp a múlt héten jelentették be, hogy a francia óriást, a Totalt eladnák a Royal Dutch Shellnek.

És itt az Egyesült Államokban is az emelkedő olajárak arra késztetik a nagyobb légitársaságokat, mint a United is, hogy hozzányúljon a nyugdíjalapokban felhalmozott tőkéhez, annak érdekében, hogy elkerüljék a növekvő olajár miatti csődbemenetelt.

Ez, hölgyeim és uraim, csupán a kezdet. S egyetlen elnökjelölt sem célzott még távolról sem a valós dolgokra, vagy merte volna megmondani az amerikai embereknek a legrosszabbat. Az egyetlen dolog, amit ez ügyben reakcióként mindenütt tapasztaltam ez volt: ,,Ó, nem. Ezt nem tehetjük meg. Ez összeomlasztaná a piacokat.''

Tehát a humán kifejeződésnek és teljesítménynek ez a summázata? A piacok?

A ma esti előadásom zárásaként idéznék John Kenneth Galbraith 2002-es cikkéből, a ,,Birodalom elviselhetetlen költségei''-ből:

Az nyilvánvaló tény, hogy ha a globális olajkitermelés csökkenni kezd, miközben az USA fogyasztása marad a régiben, akkor mindenki másnak kevesebb megvásárolható olaj fog jutni. De hogyan tarthatóak fenn az olajárak az amerikaiknak stabilan, miközben mindenütt máshol az olajárak az egekbe szöknek? Csak avval a politikával, amivel mindenki más valutáját el lehet értékteleníteni. A dollárhegemónia fenntartása a világ közgazdasági válsága közben, a pusztító hitelterhek, a fejlődő világok deflálása kimondottan perverz dolog. Ez tartja alacsony áron a kereskedelmi partnereink exportját, az importjukat drágán, a reáljövedelmüket tartósan alacsonyan. Ez lesz az amerikai jólétnek az ára a világpiacon, végletes függést okozva az idegen nagytőkétől. Ez az a politika, amit Bush és Cheney jelenleg rákényszerít a világ többi részére. De végül nem fogják tudni befejezni. Evvel mindenütt máshol az élet elviselhetetlen nyomorúsággá válik, még több ellenállást szülve, terrorizmust és katonai megmozdulásokat generálva. Mindeközben, mivel fokozatosan sem tapasztaljuk meg a változó energia egyensúlyt a saját bőrünkön; ezért hát azokat a szükséges fejlesztéseket sem fogjuk végrehajtani, ami ennek ellensúlyozására üdvös lenne, miközben a világon egyre gyérebben és drágábban lehet olajat beszerezni. Végül, a világ sokkal-sokkal hirtelenebben fog felébredni, mint egyébként tenné, alapjaiban megrázva a törékeny olajgazdaságunkat. Egy napon pedig dupla robbanással fogunk szembesülni: a haraggal az arroganciánk miatt valamint az aktuális hiányok és összeomló életszinvonal miatt, amikor végül a dollárbefektetők hetykesége véget ér.

Ehhez a lehetséges jövőhöz képest egy szükségleteinket kielégítő új kollektív biztonság, egy új pénzügyi struktúra, egy ésszerű energia- közlekedés- és költségvetési politika megteremtésével lényegesen jobban járnánk. Az Alkotmányozó Gyűlés végén megkérdezték Benjamin Franklint, milyen államformát adtak az alapítók új országunknak. A híres válasz ez volt: ,,Köztársaságot, csak tudjátok fenntartani.''

Krisztus előtt 49-ben Julius Caesar győztes csatából hazatérvén elrendelte légióinak, hogy keljenek át egy Rubiconnak nevezett kis patakon. A Római Köztársaság törvényei szerint, a seregnek nem lett volna szabad belépnie a fővárosba.

Amikor Julius Caesar átlépte a Rubicont, meghalt a Római Köztársaság és megszületett a Római Birodalom.

A mi feladatunk, ha célunk a magunk és az emberi civilizáció nagy részének túlélése, nem az, hogy fenntartsuk a köztársaságunkat, hanem, hogy visszaszerezzük magunknak.

Köszönöm a figyelmet.

Hivatkozások

The End of Oil: On the Edge of a Perilous New World, by Paul Roberts (2004) Out of Gas: The End of the Age of Oil, by David Goodstein (2004) PowerDown: Options and Actions for a Post-Carbon World, by Richard Heinberg (2004) High Noon for Natural Gas: The New Energy Crisis, by Julian Darley (2004) Hubbert's Peak: The Impending World Oil Shortage, by Kenneth S. Deffeyes (2003) The Party's Over: Oil, War and the Fate of Industrial Societies, by Richard Heinberg (2003)

a cikk eredetije a Hopedance.org -on

fordította: Ziegler Attila 2005-01-14

(én csak pár tükörfordítást javítottam ki, de még volna mit, B.Cs.)

olajcsúcs