volt védelmi és energiaügyi miniszter és CIA-igazgató
JAMES
SCHLESINGER NYILATKOZATA
AZ USA
SZENÁTUSA KÜLÜGYI BIZOTTSÁGA ELŐTT
2005 NOVEMBER
16-ÁN
Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt
Bizottság:
Köszönöm a Bizottságnak a
lehetőséget, hogy beszélhetek az energiabiztonság, az importolajtól való
függőségünk súlyos következményei, az olajárak emelkedése kérdéseiről és ezek
országunkra gyakorolt szerteágazó politikai és gazdasági következményeiről.
Az olaj elsődleges
energiaforráskénti felhasználása sok szempontból kétélű kardnak bizonyul. E
függőség következményei túl számosak ahhoz, hogy részletesen tárgyalhassam
őket. Az elkerülhetetlen időkorlát miatt válogatnom kell. Ezért csak néhány
kimagasló pontot érinthetek.
1. Tisztelt Elnök Úr, az
energiabiztonság kérdése viszonylag új keletű.
Amíg az emberiség szélmalmokra,
ökrökre, lovakra, etc. támaszkodott, az energiabiztonság nem volt stratégiai
kérdés. Stratégiai kérdéssé a modern korban vált és ez legdöntőbben a fosszilis
energiahordozók energiaforráskénti növekvő arányú felhasználásának
következménye.
A 19. század Ipari Forradalma,
jelentősen felerősítve az olajfüggő közlekedés rohamos növekedése által a 20.
században, elkerülhetetlenül felvetette az ellátás biztonságának kérdését. A birodalmi Németország a francia-porosz
háború után energiabiztonságának biztosítása céljából kebelezte be a szénben
gazdag Lotharingiát. Amikor Nagy-Britannia Churchill nyomására a 20. század
elején olajra állította át a flottáját, a biztonságos olajellátást megkísérelte
a saját ellenőrzése alatt tartani a Perzsa-öbölben, ami egyidejűleg fokozta az
érdekeltségét a Szuezi-csatorna biztonsága kérdésében. Az Egyesült Államok
számára, ahol az olajkitermelés kezdődött és ahol sokáig döntő része folyt, az
ellátás biztonságának kérdése nem merült fel az 1960-as, 70-es évekig. Azóta
rendszeresen beszélünk a nagyobb energiabiztonságról és különféle módokon
kíséreljük meg elérni. Ezek az eszközök, mivel korlátozottak voltak,
összességében elégtelennek bizonyultak. Országunk függősége az importált
szénhidrogénektől tovább növekedett.
Tisztelt Elnök Úr, amíg új
technológiák, amelyek alig látszanak a látóhatáron, le nem szoktatnak minket az
olaj- és gázfüggőségünkről, tovább fog minket súlytani az energiabiztonság
hiánya. Egyesek reményeivel ellentétben
nem szűnik meg a függőségünk az importált olajtól és az instabil
Közel-Kelettől, és e realitásnak megvannak a maga politikai és gazdasági
következményei. Ez nem jelenti azt, hogy különféle lépések és újítások nem
fogják időnként csökkenteni növekvő függőségünket, de nem fogunk tőle
megszabadulni. Energiabiztonság helyett tudomásul kell vennünk az együttélést a
biztonsághiány különböző fokaival.
Egyértelmű, hogy vannak bizonyos
rövid távú problémáink, amelyekre mindjárt rátérek. De ettől fontosabb, hogy
egy alapvető, hosszabb távú problémával állunk szemben. A következő
évtizedekben, pontosan nem tudjuk, hogy mikor, el fogunk érni egy pontot, egy
platót, vagy csúcsot, amely után nem leszünk képesek növelni a hagyományos olaj
kitermelését a világon. Ezt a problémát
most kell megértenünk, és el kell kezdenünk a felkészülést az átmenetre.
Az alapvető probléma az, hogy a
kitermelés több, mint három évtizede felülmúlja az új felfedezéseket. A legtöbb óriás olajmezőt 40 évvel ezelőtt,
vagy még régebben fedezték fel.
A kitermelés zöme még ma is
ezekből az idős, és öregedő óriásmezőkből származik.
Az utóbbi időkben feltárt mezők
többnyire kicsik és gyorsan kimerülnek. Mivel a kérdés döntő és nem széles
körben értett, készítettem egy grafikont, amely feltárja a problémát.
(A grafikon ismertetése)
Tisztelt Elnök Úr, a végeredmény
egész egyszerűen az, hogy az évek múlásával az egész világ egy egyre növekvő
energiaellátási problémával fog szembesülni.
Ezen túl, elkerülhetetlenül növekedni fog függőségünk az instabil
Közel-Kelettől. A sokáig keresett megfoghatatlan biztonság helyett meg kell
tanulnunk együttélni a biztonsághiány különböző fokaival.
A biztonság hiányának egy részét
nyilván ellensúlyozni fogja a Stratégiai Kőolajtartalék és más vészmegoldások. Ez
valamilyen fokú védelmet fog nyújtani egyes (rövid távú) ellátási zavarok
ellen, de nem véd meg az alapvető
hosszútávú problémától.
2. A hagyományos olaj
kitermelése várható korlátjának hosszútávú problémáján túl még egy sor rövid
távú, vagy ciklikus probléma is hozzájárult a a jelenlegi szűkösséghez és magas
árakhoz. A tartalék kitermelőkapacitás lényegében eltűnt. Ennek oka az olajárak
ingadozása, amely az új kapacitásokba történő beruházások alacsony szintjéhez
vezetett, továbbá a kereslet váratlan felfutása, különösen Kínában és az
USA-ban. Sok éven át többlet olajfinomító kapacitással rendelkeztünk. Ez
nagyrészt szintén eltűnt, és nincs kapacitásunk a továbbra is rendelkezésre
álló nehéz, keserű nyersolajok finomításához. Itt, az Egyesült Államokban a
problémát felerősítette a Mexikói-öböl infrastruktúrájában a Katrina és Rita
hurrikánok által okozott pusztítás.
Szintén van egy további, saját
magunknak okozott problémánk az egyes államok hatóságai által elrendelt 17 féle
helyi benzinkeverék formájában.
Az iraki felkelés megakadályozta
a kitermelés sokak által várt növekedését, még a háború előtti szintet sem éri
el. Az Irak, Irán és Líbia elleni tartós USA és nemzetközi szankciók
korlátozták ezen országok hozzájárulását a világ kínálatához. Ez a rugalmatlan
hazai földgázkitermeléssel egyidejűleg történt. Ráadásul vannak problémák az
elektromos áram termelésével és elosztásával is. Mindezek lényege, hogy nem
elkerülhetetlen problémák. Elvileg mindegyik többletberuházásokat ösztönözne. Nem
szabad azonban elfelejtenünk, hogy a beruházási aktivitás az áraktól függ és
van egy hosszú kihordási időszak, ami után a többletberuházások megnövelik a
kínálatot a piacon. E problémák egy része azonban megjavítható a törvények,
vagy szabályozások megváltoztatásával.
A jelenleg folyamatban levő
beruházási tevékenység következtében 2010 táján szignifikáns növekedést kell
látnunk az olajkitermelésben. Fennáll
annak a veszélye, hogy bármilyen nyersolajárcsökkenés újra eloszlatja a
felismerést, hogy a hagyományos kőolajnak véges korlátja van. A jövőbeli
beruházási döntések semmilyen módon nem oldják meg az olajellátás hosszútávú,
alapvető problémáját.
3. Hadd térjek rá a politikai és
közgazdasági következményekre. Szeretném mégegyszer kihangsúlyozni, hogy az energiával
kapcsolatos döntések hajlamosak kétélű kardként hatni. Bizonyos mértékben a
jelenlegi magas olajárak saját korábbi politikánk és döntéseink következményei.
Például a különféle gonosz országokkal szemben alkalmazott szankciók a
világméretű olajkínálat korlátozása révén hozzájárultaka magasabb árakhoz. Az
Irak Szabadsága hadművelet, amelyet a felkelés követett, békétlenséghez
vezetett a Közel-Keleten. Az eredmény valamivel kisebb olajkitermelés és
jelentős kockázati felár lett, ami megint csak növelte az olajárat.
A magasabb olajárak
következménye a termelők lényegesen magasabb bevétele. A bevételek jóval
magasabb szintje azzal járt, hogy országok sora, pl. Oroszország, Irán,
Venezuela, az Öböl-menti arab országok gaydasági problémái döntően enyhültek. Ennek
következtében kevésbé befolyásolhatóak az amerikai politikai kezdeményezések
által. Talán még fontosabb, hogy a pénzbeáramlás a Közel-Keletre
elkerülhetetlenül megnövelte a terroristáknak nyújtható összegeket. Amíg megvan
erre a motiváció és az ellenőrzés elégtelen marad, ez azt jelenti, hogy a
terroristák továbbra is elegendő, vagy bőséges anyagi támogatásban részesülnek.
Amilyen mértékben kezdünk kínálati korlátokba ütközni és még függőbbé válunk a
Közel-Kelettől, a terroristák többlet anyagi támogatásának problémája nem
fogjuk elhárítani.
4. Természetesen vannak további
közgazdasági jellegű problémák is. Mindannyian megértjük, hogy a magasabb
olajárak csökkenthetik egyéb áruk és szolgáltatások fogyasztását, ezáltal
alacsonyabb növekedést és esetleg világméretű recessziót okozva. Természetesen
a termelők növekvő bevételének másik oldala a fogyasztó országok növekvő
kifizetései. Ez könynedén megnövelheti a szerkezeti egyensúlyhiányokat. Az idei
amerikai fizetési mérleghiány majdnem háromnegyed billió dollárnak igérkezik. Ez
nem kis változás. A jóval több, mint 700 milliárd dollárnyi deficitből kb. 300
milliárdot tesz ki az olaj és a gáz. Ismert, hogy az USA fizetési mérleghiánya
az a mozdony, amely húzza a világgazdaság nagy részét. Ezt a szolgálatot téve -
amelyért kevés köszönetet kapunk - az Egyesült Államok folyamatosan növeli
mások felé fennálló pénzügyi kötelezettségeit. Bizonytalan, miilyen sokáig
folytatható ez a folyamat, de a magas olajárak hozzáadódnak a dilemmához.
Végül, Tisztelt Elnök Úr, rá
kell mutatnom egy másik problémára. Ma az Egyesült Államok a a világ domináns
katonai hatalma. Katonai gépezetünk azonban erősen olajfüggő. Az a legkevesebb,
hogy a növekvő olajárak költségvetési problémát okoznak a Védelmi
Minisztériumnak egy olyan időszakban, amikor országos költségvetésünk egyre
feszesebbé válik. Ezen túl, hosszabb távon, amikor a platóra számíthatunk,
amelynél már nem tudjuk a világ olajkitermelését tovább fokozni, miközben a
kereslet várhatóan tovább nő, kérdés, hogy a Védelmi Minisztérium továbbra is
képes lesz-e a katonai dominanciánk fenntartásához szükséges olajtermékek
ellátását biztosítani.
Ebben a várható világban a
Védelmi Minisztérium mindenféle nyomással fog szembesülni itthon és külföldön
olajtermék-felhasználásának csökkentésére, ami veszélyeztetni fogja általános
katonai hatékonyságát.
Végezetül, Tisztelt Elnök Úr,
bízok benne, hogy teljesítettem levelében foglalt kérését, hogy elemezzem “az
USA importált energiahordozóktól, különösen az olajtól való függőségének összetettségét, és a nehézségeket amelyek az
USA-ra várnak az e függőség hátrányos hatásainak kezelésében”. Lépéseink már
rövid távon is lényegesen növelhetik a velünk ellenséges országok erőforrásait
és csökkenthetik a gazdasági és politikai nyomást velük szemben.
Hosszabb távon, amennyiben nem
teszünk komoly lépéseket, hogy felkészüljünk a napra, amelyen töbé már nem
növelhetjük a hagyományos olaj kitermelését,
egy nagy gazdasági megrázkódtatás, és a rákövetkező politikai felfordulás
lehetőségére kell számítanunk. Az Egyesült Államok a világ lakosságának alig
több, mint 4 %-ával rendelkezik és nagyjából a világ olajtermelésének 25%űt
használja fel. Bizonyos értelemben ez a statisztika önmagában félrevezető, mert
az Egyesült Államok a világ össztermékének nagyjából 20-25 %-át álljtja elő.
Ennek ellenére ez a statisztika
jelzi potenciális sebezhetőségünket egy olyan korban, amikor világméretekben
várhatóan nem leszünk képesek több hagyományos kőolajat termelni.
Köszönöm, Tisztelt Elnök Úr.
Szívesen válaszolok az Ön és a Bizottság tagjainak kérdéseire.