Nyitólap  Magamról  Olajcsúcs  Fenntartható Zemplén  Sétálóutca-Szétmállóutca  Szamorodni Út  Gácsországi Vasút  Közös Tokaj-hegyalja  Svejk Újhelyben

Aranyláz Zemplénben

Újra ciánömlés okozta folyópusztulás veszélye fenyeget, ezúttal a Bodrogon is?

A kanadai "Tournigan Gold Corporation" cég, amely Körmöcbányán tervez külszíni aranybányát nyitni nyílt ciános zagytározóval (tehát ugyanazzal a technológiával, amely a nagybányai katasztrófát, a Tisza szinte teljes élővilágának azonnali kipusztulását okozta néhány éve), Zemplén szlovák részén, az egykori vármegyének nevét adó Zemplén és Imreg falvak térségében folytat kutatásokat aranykitermelési céllal, kb. 20 km-re a magyar határtól, az Ondava, ill. a Bodrog közvetlen közelében.

A Tournigan két felvidéki aranybányaprojektjének térképe (a cég honlapjáról):

A térképen szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy a Zemplén-Imreg lelőhely a történelmi Telkibányai Aranybánya-körzet (Telkibánya Gold District) közvetlen közelében található. Talán a magyar oldali lelőhelyekre is szemet vetettek? (az egyik alábbi hír szerint Recsk már érdekli őket) Az aranyon (és egyéb, vele együtt előforduló fémeken) kívül 4 uránlelőhelyen terveznek kitermelést Szlovákiában, Zemplénhez legközelebb a Kassa melletti Eprestetőn (Jahodná) A cég szlovákiai uránprojektjeinek térképe.

Miért tört ki hirtelen "aranyláz" a Kárpát-medencében?

Erről később többet írok, ha lesz időm, de a lényeg, hogy ugyanazért, amiért az "uránláz" is, és nem is csak a Kárpát-medencében, hanem világszerte. A két dolog szorosan összefügg a honlapomon tárgyalt főtémával, az Olajcsúccsal, vagyis a rohamosan kibontakozó globális energia-, erőforrás- és ezek következtében általános gazdasági válsággal. (Amiről a magyar média szinte egyszót sem szól! - pedig ideje készülnünk a Nagy Válságra!) Az urán világos: az olaj- és gázkészletek rohamos fogyatkozásával, a várható energiaárrobbanással újra felértékelődött az egyik alternatíva, az atomenergia (legalábbis az első újabb atombalesetig, vagy  - Ne adj Isten! - atomlétesítmény elleni terrortámadásig). Az aranyláz oka pedig a szárnyaló aranyár, a világpiacon rohamosan nő az arany ára és a legtöbb szakértő további drasztikus drágulást jósol. A várható Nagy Válság egyik fő eleme a dollár várható összeomlása, illetve drasztikus értékvesztése. Ennek oka az USA gazdaságának teljesen parazita jellegűvé válása (már szinte semmit nem termel, minden árut Kínából importál, az olaj kétharmadát szintén importálja,  a külkereskedelmi és fizetési mérleghiány egyre gigantikusabb, a megtakarítási ráta negatív, tehát a vagyonukat élik fel a fogyasztók, amíg a mesterségesen felpumpált ingatlanárak mellett a házaikra képesek hitelt felvenni - ez a hírhedt "ingatlanbuborék"). Ezért a bennfentes befektetők (beleértve olyan pénzügyi mogulokat, mint Bill Gates, Warren Buffet és Soros György, de most már a kínai és japán kormány is, amelyek az amerikai államkötvények legnagyobb vásárlói) egy idő óta menekülnek a dollártól és - többek között - aranyba fektetik a pénzüket. A felszárnyaló aranyár gazdaságossá teszi olyan, többnyire egyébként régóta ismert, sőt, akár évszázadokon át bányászott, de ma már kisebb aranytartalmú aranylelőhelyek kiaknázását, újra megnyitását, ahol a korábbi, alacsonyabb aranyár mellett a kitermelés nem volt gazdaságos. Most tehát már nagyon is gazdaságos, főleg a legalacsonyabb költségszintű, de a környezetre a legnagyobb veszélyt jelentő primitív, barbár technológiákkal, mint amilyen a tájromboló külszíni fejtés és a nyílt ciános zagytározók alkalmazása. A bányavállalatok "nagy nyomulása" még nagyobb, szinte hihetetlen extraprofittal kecsegtet arra az esetre, ha megvalósul az egyre inkább terjedő előrejelzés, hogy a globális valutaválság olyan fokú lesz, hogy a mai "hamispénz" rendszer lelepleződésével, amelyben pl. az USA kormánya egyre több dollárt nyomtat, amíg a világ elég bolond ahhoz, hogy elfogadja, a valutákat újra megpróbálják majd aranyalapra helyezni. El lehet képzelni, mekkora további keresletet támasztana egy ilyen fejlemény az arany iránt a világban. Ez esetben a mai "aranyláz" még csak a szerény kezdet és egy ilyen fordulat nem sok jót ígér a környezeti szempontok betartása szempontjából. Addig a környezeti katasztrófaveszélytől eltekintve is azonnal felmerül, mekkora hatökrök azok a kormányok, amelyek országuk nemesfémkincsét, amely valutájuk aranyfedezete lehetne, most "bagóért" odaajándékozzák külföldi, multi , csak rövidtávú haszonban, rablógazdálkodásban érdekelt bányatársaságoknak, még a globalizációs szabadkereskedelmi ideológia bénult foglyaiként, miközben a globalizáció recseg-ropog és a szabadkereskedelem/szabad rablás napjai meg vannak számlálva!

Ha már mindenképpen kell az arany (és lehet, hogy ezt olyan irtózatos erejű történelmi folyamatok fogják diktálni, aminek hiába is állnánk az útjába, akár egy szökőár elé), akkor 2 minimális követelményt támaszthatunk ezzel szemben:

1. csak a lehető legkisebb környezeti kár mellett, a katasztrófaveszélyes cianidtechnológia betiltásával bányásszanak

2. a kitermelő  saját tulajdonú bányavállalata útján legyen maga az állam, és a kitermelt nemesfémeket fordítsa a nemzetgazdaság, ill. az ország lakóinak  javára (a zsákutcás globalizáció összeomlása közepette a gazdaság újralokalizálását elősegítve), ne kótyavetyélje el, ne engedje ki az országból! Ez természetesen minden államra vonatkozik, így Magyarországra és Szlovákiára is.


Cikkek, információk:

a "Tournigan Gold Corporation"  cég honlapja ("Building Gold Mines in Europe")

A Tournigan Gold Corporation sajtóközleményei a cég új imregi (Zemplén, Szlovákia) aranybányaprojektjéről: (angol nyelven)

Magyarország ciángyűrűben - A kanadai bányászcégek bekeríthetik hazánkat - Népszabadság Online, 2006.február 23.  Látványos térképpel a Kárpátok aranytartalmú térségeiről!(Magyarországon a Zempléni-hegység és Recsk környéke) 

"A Tournigannak egyébként van egy másik, a magyar határtól mindössze 20 kilométerre eső (egyelőre csak tervezett) aranybányaprojektje is a Sátoraljaújhelyhez közeli Brehovban, közel a Bodrog folyóhoz."

Versenyfutás az aranyért NOL • Népszabadság Online • 2006. február 13.

A fentebb látható Tournigan-térkép magyar fordításával. (copyright-jellel, ezért nem másolom, de letölthető)

Cianidveszély már Szlovákiából is? - greenfo - hírek [2006. Feb. 13. 14:35]

"Értesülések szerint a cég a Zemplén hegységben, a magyar határtól 25 kilométerre is tervez egy aranybányát, sőt Magyarországon Recsknél is érdeklődnek más nemesfém kitermelése iránt."

"A körmöcbányaiak az aranybányászat felújítása miatt aggódnak" - National Geographic Magyarország

"Városunk az aranynál is többet ér" jelszó alatt szervezkednek az egykori aranybányászatáról és pénzverdéjéről híres város, a szlovákiai Körmöcbánya lakói, akik ellenzik, hogy egy kanadai társaság a város közvetlen szomszédságában felújítaná a nyíltszíni aranybányászatot.

"Kremnica nad Zlato" - Körmöcbánya értékesebb az aranynál-  a Körmöcbánya megvédéséért kűzdő helyi társadalmi szervezet  honlapja - szlovák nyelvű

Körmöcbánya, Verespatak: nem kérünk újabb ciánszennyezést!

Budapest, 2006. febr. 13. - Hetven magyarországi civil szervezet Miklós László szlovák környezetvédelmi miniszterhez írt levélben kérte a Körmöcbányára tervezett cianidos technológiájú aranybánya beruházás megakadályozását. Szlovák civil szervezetek a cianid kioldásos technológia teljes szlovákiai betiltását követelik – derült ki a Magyar Természetvédők Szövetsége sajtótájékoztatóján.

Emelkedik az arany világpiaci ára:

kapcsolódó hírek: - Az arany ára jövőre elérheti a 650 dollárt; Sosem volt ilyen drága az arany; - Csúcsra tart az arany ára


Magyarország, ill. a  magyar Zempléni-hegység területén található aranylelőhelyekről:

Aranyláz a Duna árterein - Magyar Hírlap, 2000-12-11

"Az alacsony világpiaci árak ellenére még ma is folyik aranykutatás a Tokaj hegységben, Füzérradvány térségében. A kutatásokra specializálódott angol Samax cég magyarországi leányvállalata, a Humex korábban Mád-Bomboly közelében, egy régi kaolinbánya kvarcteléreiben már talált aranyat, ám csak kis mennyiségben."

Megjegyzés: a cikk megjelenése óta az arany világpiaci ára közel megduplázódott! Ezért a cikk sugallata arról, hogy a kutatások költségei kárbavesztek, nem éri meg a kitermelés, ill., hogy a valuták aranyfedezetének rendszere végleg a múlté, már nem aktuális. (B.Cs.)

Arany! Arany? Arany... Számvetés - Élet és Tudomány 1997 (Dr. Molnár Ferenc)

"Vajon mennyi aranyat rejtenek hegyeink? Egyáltalán van-e alapja a századvégi „aranyláz”-nak? Mindenesetre a mai bányászati-kohászati eljárásokkal olyan ércekből is kitermelhető az arany, amelyekben az csak nagyon kis mennyiségben van jelen. (...) Ahol a lepusztulás elérte az aranyban dús horizontot (ilyen Telkibánya és Rudabányácska), ott már a középkorban is virágzó bányászat folyt. Telkibányán telérek formájában fordul elő a helyenként több 10 gramm/tonnányi aranydúsulás. (...) A Tokaji-hegységben ismerünk Telkibányához hasonló, de még nem bányászott területeket, mégpedig Komlóska vagy Óhuta és Regéc körzetében. (...) A további ipari célú kutatások részben már meg is kezdődtek Telkibánya, Füzérradvány és Mád környékén."

Hír TV: Velencei-tó: aranybányát nyitna a brit cég? - A környékbeli települések
ellenzik a próbafúrásokat is  (
2004. júl. 14)

Egy geológiai anyag röviden a zempléni arany földtani sajátosságairól:

Bacsó Zoltán nyugalmazott geológus, Kassa, SK: Az Imreg és Zemplén községek melletti, tenger alatti polimetallikus és nemesfém ércesedések földtani és ásványtani összehasonlítása a Tokaji-hegység hasonló, de szárazföldi ércelőfordulásaival

"Az Imreg-Zemplén térségében szerzett földtani-teleptani tapasztalat alapján műrevaló érctelep feltárása a Tokaji-hegységben a legvalószínűbb, Regéc-Baskó-Óhuta térségében. Geofizikai (gravitációs, mágneses) adatokból kiindulva műrevaló érc remélhető a Bodrog és a Tisza találkozásától 10 - 16 kilométerre északkeletre eső területen."


Kell-e számítanunk magyarországi aranybánya-nyitásokra?

Ez egy percig sem kétséges.

A Ciánveszély fenyeget bennünket már Szlovákiából is? Ma.hu (2006.02.13 14:40 MTI) cikkben a Magyar Természetvédők Szövetségének vezetői (rokonszenves tevékenységük mellett) szerintem teljesen naívak ebben: "Az ügyvezető elnök szerint a hasonló projekteknek úgy lehetne elejét venni, ha Csehországhoz hasonlóan Szlovákia is betiltaná a ciános technológiát. Magyarországon aranykitermelésre nemigen van mód, de példamutatás szempontjából a magyar kormánynak is meg kellene fontolnia a környezeti veszélyeket rejtő ciános kitermelési módszert - vélekedett Farkas Róbert.
Fidrich Róbert megjegyezte: az Európai Unió 2008-tól hatályos új bányászati irányelve olyan szigorú, hogy az alapján a "ciános projektek" finanszírozása már nem gazdaságos. A zöldek reménye szerint az engedélyezési eljárás elhúzódik még két évig, s akkorra a befektető a jelenleginél ötödére csökkenő határértékek miatt eláll jelenlegi beruházási szándékaitól - fűzte hozzá a programvezető."

Csőlátás a javából. Amikor katasztrofális világgazdasági válság készül és a befektetők egyre nagyobb része őrülten igyekszik aranyba menekíteni vagyona legalább egy részét, és a mostani magas aranyár még el sem érte az 1980-as csúcsot, de sokak szerint azt nemsokára jóval meghaladhatja, sőt napirenden van a valuták aranyfedezetéhez való visszatérés, akkor az érdekeltség a hazai lelőhelyek kiaknázására egyszerűen lekűzdhetetlenné válhat. Sőt, esetleg saját nemzetgazdaságunk érdeke is lehet ez, de természetesen a lehető legkevésbé környezetromboló technológiákkal. Szerintem reménytelen a körmöci, verespataki, vagy nemsokára a hazai aranybányatervek teljes megfúrásáról ábrándozni, a reális célkitűzés a ciántechnológia és más szélsőségesen veszélyes megoldások tilalmának elérése lehet. Szintén nyilvánvaló, hogy a magyar szakemberek sem unalmukban folytatnak "ipari célú kutatásokat" pl. Telkibánya, Füzérradvány és Mád környékén. (lásd a fentebbi cikket. Ha tetszik, ha nem, könnyű belátni, hogy a bányász bányászni akar, mert ebből él, ez a szakmája.


Egyetlen kiragadott elemzés az internetről a sokszázból a várható aranyárakról (angolul):

Edward Gofsky: The 21st Century Gold Rush"How High Can Gold And Silver Stocks Go?
Higher Than You Might Think!!" (A 21. századi aranyláz - "Milyen magasra mehetnek fel az arany- és ezüstrészvények? Magasabbra, mint gondolnád!!)

A szerző szerint minden jel arra utal, hogy megismétlődik az 1970 és 80 közötti arany és aranybányarészvény árrobbanás, amikor az aranybányarészvényekbe befektetők néhány év alatt többezer százalékos (!) haszonra tehettek szert. Nem meglepő, ha a bányatársaságok bármi áron aranyat akarnak bányászni.

Egy apró adalék ahhoz, hogy mennyire globális aranyláz van:

www.hirado.hu: Aranyat találtak az Antarktiszon (2006. március 1.)

"1996 óta van érvényben a madridi egyezmény, amely 2046-ig megtilt ott mindenfajta bányászatot. (...) Az emelkedő olajárak és a jelentős mennyiségű arany jelenléte miatt azonban ez az orientáció is megváltozhat" - mondta Carlo Alberto Ricci, a Déli-sarkkutató olasz nemzeti tudományos bizottság elnöke a Corriere della Sera című olasz napilapnak."


Dr. Hörcsik Richárd és Illés Zoltán sajtótájékoztatója, 2006.március 1, Sárospatak:

Térségünk egyéni országgyűlési képviselője, Dr. Hörcsik Richárd és Illés Zoltán országgyűlési képviselő, a Fidesz Zöld Tagozatának alelnöke 2006.március 1-én Sárospatakon,  a Bodrog hídjánál sajtótájékoztatót tartott a vidékünket fenyegető katasztrófaveszélyről.

Dr Hörcsik Richárd választási honlapján: Újabb ciános aranybánya ezúttal Zemplénben?

Sajtóvisszhang:

Greenfo: Tiltakozik a Fidesz a Zemplén szlovákai részére tervezett aranybánya ellen [2006. márc. 2.]

"A magyar kormánynak is mindent meg kell tennie, hogy ne nyíljon meg a szlovákiai Zemplén és Ipreg falvak térségébe, a Bodrog közelébe tervezett kanadai tulajdonú külszíni aranybánya - közölte két fideszes képviselő Sárospatakon, a Bodrog partján tartott sajtótájékoztatón"

fideszfrakcio.hu : Tiltakozik a Fidesz a Zemplén szlovákai részére tervezett aranybánya ellen

Borsod Online: A cián Zemplén felől is támadhat - A Bodrog is veszélybe kerülhet

"Egy esetleges környezeti katasztrófa a Bodrogot is veszélyeztetheti, ha megnyitják az imregi aranybányát. (...) Illés Zoltán információ szerint az imregi bánya közelében tizenegymillió köbméteres zagytározót létesítene a kanadai cég. - A romániai ciánszennyezéskor egy 200 ezer köbméteres zagytározóból került cianid a Tiszába – mondta Illés Zoltán. – Ennek a mennyiségnek az ötvenötszöröse fenyegetné a Bodrogot. Imreg húsz kilométere van a magyar határtól. (...) A pataki sajtótájékoztatón elhangzott, halvány érdeklődés mutatkozik két magyarországi aranybánya nyitására is a Zemplénben, Telkibánya és Füzérradvány térségében."

www.sarospatak.hu: Újabb ciános aranybánya - ezúttal Zemplénben?

"Így a tervezett bánya a nyitást kezdeményező kanadai cég által bevezetendő elavult és veszélyes technológia miatt veszélyezteti a világörökséggé választott Tokaj Hegyalja jövőjét. Illés Zoltán hozzáfűzte: ez nem magyar és szlovák kérdés, hanem a környéken élő minden ember problémája."


Nyitólap  Magamról  Olajcsúcs  Fenntartható Zemplén  Sétálóutca-Szétmállóutca  Szamorodni Út  Gácsországi Vasút  Közös Tokaj-hegyalja  Svejk Újhelyben